2010. november 21., vasárnap

HAMAROSAN SORSOLOK! - Ki akar velem játszani?





Hamarosan elérkezik a várva várt nap, amikor én is születésnapot ünnepelhetek, a blogom 1. születésnapját. Az 1. születésnap különösen örömteli és vidám esemény egy blog életében.


Az otthon ízei 2009. december 27-én nyitotta meg virtuális konyhájának ajtaját. Emlékszem tavaly a lázas karácsonyi készülődés közepette éjszakánként ültem a számítógép előtt, hogy ez a blog megszülethessen. Nem hirtelen jött ötlet volt, sokkal korábban megfogalmazódott bennem a gondolat. A lelkesedés megvolt, de a tapasztalat hiányzott, ezért kicsit félve fogtam neki. Minden kedves látogatómnak, blogtársamnak köszönöm, akik bíztattak, akik naponta látogattak és látogatnak ma is, kedves megjegyzéseket hagyva nálam. Fennállása óta sok szép élményt és még több kedves ember ismeretségét adta számomra a blog, melyet szeretnék most egy kis ajándékkal megköszönni.

Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint feliratkozni hozzám rendszeres olvasónak, illetve aki ezt nem szeretné, akkor ehhez a bejegyzéshez hagyjon kommentet. Bárki játszhat, névtelen felhasználó is, de őt arra kérem írja meg a nevét, hogy sorsoláskor tudjak mire hivatkozni.

Szívesen venném, ha megírnátok kb. mióta, milyen rendszerességgel olvassátok a blogot, hogyan találtatok rá: véletlenül vagy esetleg valaki felhívta-e rá a figyelmeteket, de ez nem kötelező, annak is örülök, ha csak jelentkeztek.

Az ajándékok már megvannak. Egyenlőre legyen meglepetés, hogy mik azok, de azért annyit elárulok, hogy a karácsony hangulatához, feelingjéhez kapcsolódó pihe-puha egyedi szépségek.

Összesen 4 darab ajándékcsomagot sorsolok és ha időközben megérkezik a 100. rendszeres olvasóm, őt külön megajándékozom.

Mivel a blog közvetlenül a karácsonyi ünnepek után lesz 1 éves, szeretném, ha a szerencsés játékosokhoz már karácsonyra megérkezne az ajándék, ezért a



jelentkezési határidő: 2010.december 10. éjfél

A sorsolás eredményét december 13-án, Luca napján teszem közzé itt a blogon.


A játékhoz mindenkinek sok szerencsét kívánok és kíváncsian várom, hogy vajon kihez fog csengetni a postás?








        

20 megjegyzés:

  1. Kedves Nea!

    Gratulálok a blogszülinaphoz! :)
    A kérdésedre válaszolva, már nem emlékszem pontosan, ki által találtam rád, de az biztos, hogy egy valakinél, oldalsávba láttam egy jó kis receptet és ezután kukkantottam be rendszeresen hozzád-ha nem is mindig hagytam "nyomot" magam után :).

    Csak így tovább és még egyszer gratulálok!

    Ami

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok a blogszülinaphoz!
    Zsófi

    VálaszTörlés
  3. Kedves Nea!
    Rendszeresen nézegetlek, van egy blogger akit naponta többször is meglátogatok , nála láttalak, látlak az oldalsávon, ha új recepttel jelentkezel.
    Gratulálok a közelgő blogszülinaphoz.
    A játékra ezzel a bejegyzéssel jelentkezem!
    Zsuzsa!

    VálaszTörlés
  4. Kedves Nea,
    gratulálok! Én kb. bő fél éve vagyok a rendszeres olvasód, de nem azóta nézegetem, már előtte is jártam itt egyszer-egyszer. A linklistámra is felvettelek pár hónapja.
    Szóval hozzád minden nap betérek ha net közelben vagyok.
    Hogy lehet kifejezni a blogon, hogy rendszeres olvasód vagyok?
    Sok sikert a jövőben is! Még sok-sok finomságot készíts, ha nem is ehetek belőle, de a kép is gyönyörködtet!

    VálaszTörlés
  5. A blogolás életformává tud válni, jó szórakozás.
    Gratulálok!

    VálaszTörlés
  6. Boldog blogszülinapot,gratulálok nagyon szuper az oldal, már elég rég rádtaláltam,de úgy két hónapja amióta nekem is van blogom ,mégtöbbet járok nálad.
    Nagyon jó ötlet az ajándékozás ,biztos örül majd a nyertes:)
    Még egyszer gratulálok ,csak így tovább.

    VálaszTörlés
  7. Drága Barátnőm!
    Én annyival szerencsésebb vagyok a többi blogolvasód közül, hogy én személyesen meg is kóstolhatom a finomabbnál finomabb, nagy-nagy szeretettel készített csodás ételeidet a találkozásaink során!
    puszi I

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok előre is a szülinaphoz! Hogy-hogy találtam rád? Hát más gasztro bloggereknél :-)

    VálaszTörlés
  9. Gratulálok az évfordulóhoz. A blogasztron keresztük találtam rád.

    VálaszTörlés
  10. kiskonyhám izei oldalon keresztül találtam ide.jó kis oldal ez (is).gratulálok a szülinaphoz..

    VálaszTörlés
  11. Nea!

    Gratulálok a blog születésnapodhoz! Remélem nyerek! :-)

    VálaszTörlés
  12. Kedves Nea!

    Gratulálok az évfordulóhoz! :)
    Gasztrobox-on keresztül találtam ide, kb. negyed éve...
    üdv.Juharszirup

    VálaszTörlés
  13. Boldog születésnapot!! Gratulálok az oldalhoz!! (Igaz, hogy nem vagyok feliratkozva, de rendszeresen olvaslak.)

    VálaszTörlés
  14. Gratulálok a blogszülinaphoz!
    Biankánál találtam Rád az oldalsávban és azóta rendszeresen jövök.:-)

    VálaszTörlés
  15. A gasztro.blog nyomán találtam rád :) Eddig Rss-en keresztül olvastalak, de most regisztráltam, hogy láss engem;) és ne ikognitóban látogassalak:)

    VálaszTörlés
  16. Kedves Nea!

    Igaz, hogy "hivatalos" követőd ugyan nem voltam, (most pótoltam) - ezeket a dolgokat mindig keverem-kavarom -, de a blogomon már régóta be vagy téve, a saját bloglistámra, így valójában mindig követtelek:-)

    Arra már nem emlékszem, honnan találtam ide hozzád, de valószínűleg egy másik blogról...A lényeg: azért tetszik amit csinálsz, mert azt képviseled, amit én keresek: használható, kipróbált recepteket, ahogy azt a bemutatkozásodnál írod is! :-)

    Én gratulálok az egyéves szülinapodhoz, kívánok még nagyon-nagyon sok évet így együtt, blogoslósokkal:-)

    VálaszTörlés
  17. Mindenkinek köszönöm a hozzászólásokat, kedves szavakat. Nagyon drukkolok nektek, hogy nyerjetek:))

    GasztroRéka, úgy tudsz feliratkozni rendszeres olvasónak, hogy először az oldalsávban a követők színes kis képei fölötti szürke gombra (Követés) kattintasz, majd ezután egy felugró kis ablakban a blog követése (szintén szürke) gombra.

    VálaszTörlés
  18. Gratulálok a blogszülinapodhoz.
    Sajnos már nem emlékszem kinek az oldalsávjában találtalak meg, de én így jutottam el hozzád :) Azóta napi rendszerességgel olvaslak.
    Timie

    VálaszTörlés
  19. Szia!
    Boldog blog születésnapot kívánok:)!
    Igaz nem vagyok "rendszeres" követőd,de a számítógépem kedvenc részénél,már egy jó ideje fent vagy:),és ha jól emlékszem az egyik gasztro gyűjtő oldalon találtam rád,ahol a blog neve fogott meg,emiatt kukkantottam be ide,és azóta itt ragattam,kb:heti rendszerességgel.
    Üdv:Kata!

    VálaszTörlés
  20. Gratulálok a szülinaphoz! A blogodat ugyan névtelenül, de rendszeresen nyomonkövetem és nagyon szeretem...
    További sok sikert!
    Fehér Dorottya

    VálaszTörlés

KÖSZÖNÖM A LÁTOGATÁST!
A hozzászólás linket, hirdetést, reklámot nem tartalmazhat!