2012. március 22., csütörtök

Csülök, ahogy én szeretem







A csülök isteni étek. Igaz nem tartozik a gyorsan elkészülő ételek sorába, de a végeredmény kárpótolja a ráfordított időt. Én általában römertopfban készítem, igaz így háromszor annyi ideig tart, mintha előre megfőzném, de szeretem, ha a hús szép komótosan párolódik az edényben és így benne marad az ízanyag és egyben omlósan puhává is válik. Általában előző este fűszerezem be, hogy másnapig érlelődjenek az ízei. Ez   a recept tulajdonképpen a "pékné módra" történő elkészítéssel addig a pontig teljesen megegyezik, míg rá nem kerül a paprikás-tejfölös mártás. Az Édesanyám készítette így mindig, és az ő nyomdokain haladva én is így készítem. Nem mondható egy könnyű, diétás fogásnak, de nagyon tartalmas, nagyszámú vendégsereg fogadása esetén sem marad biztosan senki sem éhes. Savanyú káposztával az igazi és egy korsó jól behűtött finom sör sem maradhat el mellőle. 

Elkészítési idő: 270 perc
Pihentetés: 1-8 óra

Csülök, ahogy én szeretem

Hozzávalók:

  • 1 db 1,5 kg-os nyers hátsó sertéscsülök
  • 1,5 kg burgonya
  • 2 vöröshagyma
  • 4-5 gerezd fokhagyma  a  csülökhöz és 2-3 gerezd a burgonyához
  • 1-2 dl sör
  • 1 nagy dobozos tejföl
  • frissen őrölt bors
  • pirospaprika
  • olaj

Elkészítése:

  1. A csülköt megtisztítjuk, lekapargatjuk, alaposan megmossuk, leszárítjuk. A bőrös részét sózzuk, borsozzuk, beirdaljuk, a vágások közé zúzott fokhagymát nyomkodunk és 1-2 óra hosszát - még jobb, ha egy éjszakát - állni hagyjuk. 
  2. A römertopfot tetejével együtt fél órára hideg vízbe áztatjuk, beletesszük a csülköt, aláöntjük a sört és még egy kis vizet. Fedelét rátesszük, hideg sütőbe toljuk, majd a lángot fokozatosan emelve kb 3-4 órán keresztül pároljuk. Ha szükséges időnként kevés meleg vizet öntünk még hozzá, többször a sörös lével meglocsolgatjuk.
  3. Közben felkarikázzuk a megtisztított nyers burgonyát, sózzuk  és  összekeverjük a félkarikára vágott vöröshagymával és az apróra vágott fokhagymával.
  4. Mikor a csülök annyira puha, hogy a csont már magától kiesik belőle, akkor kivesszük a römertopfból. Az edény alján maradt szaftba beleforgatjuk a burgonyát és visszatesszük sülni. Ha megsült, ráültetjük a kisebb darabokra vágott csülköt úgy, hogy a bőrös része legyen felül, sörrel megkenegetjük, a sütőbe visszatolva ropogós pirosra sütjük.  
  5. Közben a tejfölt elkeverjük a pirospaprikával és kevés olajjal. A csülköket óvatosan visszafordítjuk, hogy most a húsos része legyen felül. Ráöntjük a paprikás tejfölt, kb még negyed órára visszatoljuk és rásütjük a tejfölt.     










5 megjegyzés:

  1. Csodásan néz ki és az íze az gondolom mennyei lehet! Még jó hogy a férjuram nem nézi, a csülök is vonzó lenne a számára de a sör az biztos !

    VálaszTörlés
  2. Hű, így én is szeretném! Micsoda ennivaló! Máris megéheztem. Nagyon jók a képek! :o)

    VálaszTörlés
  3. Éva, bizony, bizony a vonzás hatalma ellen nincs mit tenni, de a csülökkel sem járna rosszul.

    Kriszti, köszönöm. Kár, hogy a diétád miatt csak a képeket szabad nézegetned. A csülök mennyei volt.

    VálaszTörlés
  4. Húsvéti játék vár a blogomban!:)

    VálaszTörlés
  5. Húsvéti játék vár rád a blogomban!:)

    VálaszTörlés

KÖSZÖNÖM A LÁTOGATÁST!
A hozzászólás linket, hirdetést, reklámot nem tartalmazhat!