2012. július 18., szerda

BOLDIZSÁR - gyors helyzetjelentés




A korábbiakban már megírtam Boldizsár történetét. ITT és ITT olvashattok róla. Legutóbb arról számoltam be, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved és küzdünk az életéért. Azóta eltelt két hónap, Boldizsár sokat nőtt és komolyodott, mára kész Kandúr Bandi lett belőle. Az immunerősítő injekciók sokat javítottak az állapotán. Megerősödött, a bundája kifényesedett, visszatért az életkedve. Nagyon örültünk a jó irányú változásnak, a nyirokdaganatai szépen visszahúzódtak, újra sokat játszott és egyre gyakrabban el is ment itthonról. Kedvenc helye még mindig a madáretető, amit teljesen a magáénak tekint, naphosszakat heverészik benne, ide menekülve a hőség elől.




Néhány napja feltűnt, hogy rosszkedvű, kerül mindenkit, enni sem nagyon akar és  kicsit le is fogyott. Először arra gondoltunk, hogy a meleg miatt nem eszik, de amikor egyik nap úgy bújt hozzám, ahogy kiskorában és panasz áradatot zúdított rám, akkor rögtön megvilágosodott, hogy tudatni akarja: ismét baj van. Elvittük az orvoshoz, ahol kiderült, hogy fekélyek vannak a szájában, ami a leukózis tipikus tünete. Hát ezért nem bírt szegény enni. Azonnal kapott valamilyen nagy hatásfokú injekciót, aminek köszönhetően egy-két nap alatt eltűnt a fekély és azóta újra jó étvágya van.Sajnos a betegség dolgozik a szervezetében, állandóan résen kell lennünk.Néhány hete azonban már nem csak az övé a madáretető, társbérlővel kell megosztania. 


Holnap megmutatom, hogy kivel.   




6 megjegyzés:

  1. De drága! Azok nagy sárga szemek! Remélem sokáig kézben tartható a betegsége...Nagyon cuki macsek! Elképesztő milyen helyeket találnak maguknak... Madáretető! Megáll az ész! :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Krisz, mi mindent megteszünk érte. Az önkéntes lakásfoglalása óta sajnos nem sok madár van a kertünkben.

      Törlés
  2. De édes... Örülök, hogy most jobban van, remélem sokáig így marad!!! Kíváncsian várom, kivel bérli a madáretetőt...?? :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabriella, köszönjük, mi is nagyon bizakodunk.

      Törlés
  3. Boldi is nagyon szép cica, remélem meggyógyul szegényke és matuzsálemi cicakort fog megérni, nagyon drukkolok neki, hogy le tudja győzni a betegségét:-)))))

    VálaszTörlés
  4. Anikó, kívánom, hogy neked legyen igazad.

    VálaszTörlés

A komment nem tartalmazhat linket