2012. július 28., szombat

Muskotályos sárgadinnyeleves











Visszatért a meleg és nekem semmi nem tud olyan üdítő lenni, mint egy jól lehűtött finom, krémes gyümölcsleves. Mivel javában tombol a dinnyeszezon, így most sárgadinnyéből készítettem, megbolondítva egy kis édes muskotályos borral. Ínyenceknek vaníliafagyival ajánlom.   

Elkészítési idő: 30 perc 

Muskotályos sárgadinnyeleves

Hozzávalók:

  • 2 kg édes sárgadinnye
  • 2 dl tejszín
  • 2 dl Tokaji sárga muskotály 
  • porcukor - ízlés szerint
  • 1 citrom leve
  • 1 lime leve 
  • 10 dkg pirított mandula


Elkészítése:

  1. A dinnyét félbevágjuk, az egyik feléből karalábévájó segítségével kis gömböket vájunk ki, ez lesz a levesbetét.
  2. Meglocsoljuk kevés borral. 
  3. Az üres dinnyehéjat fel lehet használni a leves tálalására.
  4. A másik felét lehéjazzuk, húsát kisebb kockákra vágjuk, beletesszük a turmixba. 
  5. Hozzáöntjük a tejszínt és simára turmixoljuk.
  6. Az egészet egy edénybe öntjük, ízlés szerint édesítjük, belefacsarjuk a citromok levét, hozzáöntjük a bort.
  7. Langyosra felmelegítjük, visszahűtjük, majd hűtőbe téve - a dinnyegolyókkal együtt  -  jó hidegre lehűtjük.
  8. Tálaláskor a dinnyegolyócskákat beletesszük a levesbe, pirított mandulával megszórva kínáljuk, néhány mentalevéllel díszítjük.
   






13 megjegyzés:

  1. Ez igen, ilyenkor ez a legjobb, szörnyű idő van és ezek hűsítenek tényleg. Nagyon guszta:-))))
    Megyek és én is összedobok valami hasonlót:-))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én minden nap meg tudnám enni, olyan finom (volt).

      Törlés
  2. Micsoda gyönyörű nyárias fotók! Gratulálok hozzájuk. Ilyesmi sárgadinnyelvest én is készítettem már, csak kicsit több tejszínnel és kevesebb borral, de nagyon finom volt úgy is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Ezt a levest elrontani sem lehet. Nagyon hamar elkészül és nehéz elenállni neki. Az arányokat persze mindenki saját ízlése szerint variálhatja. Én jó citromosan szeretem.

      Törlés
  3. Egyszerű és igen finom gyömölcsleves. A színek gyönyörűek:)) A dinnyehéj tálalás szuper ötlet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tücsi, próbáld ki, ha egyszer a kezedbe akad egy sárgadinnye. A dinnyehéjban való tálalás tényleg nagyon mutatós. Akár a családtagok vagy vendégek biztosan díjazni fogják.

      Törlés
  4. Nekem nagyon tetszik, ígéretes!:)

    VálaszTörlés
  5. De jól hangzik! Eddig még csak lekvárt készítettem sárgadinnyéből, egy kis sárgabarackkal zselésítve. Az is nagyon üdítő volt.

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Most találtam rá a blogodra és el vagyok ragadtatva! Nem vagyok egy konyhatündér, ezeknek az ízléses képeknek a hatására... nyámi!:)
    Fel is iratkoztam hozzád, ha van kedved, kukkants be! :)
    További kellemes napot!

    http://lifelikevision.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  7. Teljesen elájulok a fotóidtól, annyira szépek és kellemesek. A leveske is nagyon tetszik. :P

    VálaszTörlés
  8. Pont most az asztalomra kérem! :)
    Csodásak a képeid!

    VálaszTörlés
  9. Isteni lehet :) Szép fotók, köszönöm a receptet, ki fogom próbálni :)

    VálaszTörlés

KÖSZÖNÖM A LÁTOGATÁST!
A hozzászólás linket, hirdetést, reklámot nem tartalmazhat!