2013. április 26., péntek

Beni, a celEB + Boldi









Eddig, ha állatos poszttal jelentkeztem a blogon, sajnos az általában szomorú eseményhez vagy megemlékezéshez kapcsolódott. Most egy olyan történetet szeretnék megosztani veletek, ami happy end-el végződött. Beniről, a kutyahűség megtestesítőjéről lesz szó.

 Beni a kerületünk sztárja, most 12 éves. Ő senkié és mégis mindenkié. Több, mint 10 éve, hogy a gazdája meghalt. Az új lakóknak nem kellett, olyannyira nem, hogy véresre verték, több csontja eltörött és egyik napról a másikra az utcán találta magát. Az évek során jó emberek többször próbálták már örökbe adni, örökbe fogadni, de Beni senkinél nem akart megmaradni, visszavágyott a megszokott környékre, hiányzott neki a régi élete. Ő rendületlenül és hűségesen várja és csak várja vissza halott gazdáját, más gazdit nem tud elfogadni és nem is létezik számára. 10 év óta minden nap, télen, nyáron, esőben, fagyban szünet nélkül rója az utcákat, azokon az útvonalakon sétál, ahol egykori gazdájával szokott.

A környéken hamar híre ment a hűséges kutyus történetének, ezért a lakosok összefogtak Beniért, mindig volt, aki gondoskodott róla. Míg fiatal volt elszaladt és elbújt a sintérek elől, de most, hogy már öreg és reumásak a lábai nem tud. Egészen 1 évvel ezelőttig, ha jött a "forró drót" a lakók elbújtatták őt, míg el nem múlt a veszély. Hogy öreg korát biztonságban tölthesse, tavaly az önkormányzat vezetői hivatalosan is örökbe fogadták, így mivel már van gazdája, nem foghatják be és nem vihetik őt el. Kapott chipet, fizetik az oltásait és a gyógyszereit. Beni mindenért rendkívül hálás, nagyon jámbor, okos és szófogadó, mindenkitől szívesen veszi a simogatást.

Ennyi év után is szüntelenül keresi mindenhol a gazdáját, előfordult, hogy a szakrendelőbe is "benézett" a gyógytornára. Már mindenki számára szinte családtag. Magányos sétái során szívesen csapódik a többi kutya sétáltatóhoz és elkíséri őket egy darabon. Én is egy ilyen alkalommal fotóztam le őt. (Sajnos csak a mobilom volt nálam, ezért ilyenek a képek) Ha néha napján összetalálkozom vele mindig megsimogatom öreg buksiját és lapul a táskámban is neki finom falat.

Van egy kedvenc fája, ami alatt hűsölni szokott. Karácsonykor egy zöld kartonpapírból kivágott fenyőfát erősítettek a törzsére és ráírták, hogy "Beni fája". Jó érzésű emberek hamarosan Beninek szánt ajándékokkal rakták tele a fa alját. A lakók most egy új kutyafuttató megvalósításán fáradoznak. Sikerült már e nemes célhoz támogatókat is találni, s ha ténylegesen megvalósul a terv, egy szobrászművész hölgy megígérte, hogy Benit, mint a kutyahűség megtestesítőjét, megmintázza bronzból az utókor számára.

Beni örökbefogadása itt megtekinhető:



Remélem, hogy Benike éltes kora ellenére még sokáig közöttünk marad és puszta jelenlétével megszépíti továbbra is a napjainkat.  





Néhány mondatot írnék BOLDI-ról is, akit innen a blogról már ismerhettek. Ő a mi cicánk, akinek az életéért 1 évvel ezelőtt sokat küzdöttünk. (Az előzményekről  itt, itt, és itt olvashattok) Boldi köszöni szépen, jól van. Már felnőtt korba ért, kis betyárból, most már nagy betyár. Szerencsére nem csavarog sokat, bár most a tavasszal volt 1-2 nap, amikor elment a cica lányokkal ismerkedni (és a frászt hozta ránk, hogy elveszett), de inkább itthon szeret lenni. Egyáltalán nem verekedős, nem szereti a konfliktusokat, inkább visítva menekül, ha egy másik bak megkergeti. Kedvenc tartózkodási helye változatlanul a madáretető, de ott legalább szem előtt van, mert valamelyik nap azon kaptuk, hogy a kéményben kotorászik. Szávika nagyon hiányzik neki, azt hiszem soha nem fogja kiheverni a hiányát, nagyon megviselte, hogy szemtanúja volt a balesetnek és elveszítette a kis barátját. Bármilyen sokat is foglalkozunk vele, néha látjuk rajta, hogy nagyon magányos nélküle. Mindenkinek köszönöm, aki érdeklődött felőle, mutatom róla a képeket.
















6 megjegyzés:

  1. Aranyos ez a hűséges kutyus Beni. Hihetetlen a ragaszkodásuk és a memóriájuk.Édesapámnak volt egy kedvenc tacskó kutyája akit nagyon szeretet/ elmondásból tudom mert kicsi voltam mikor édesapám meghalt / édesanyám mondta hogy Pici így hívták a kutyát állandóan a kapuban várta mikor jött haza a munkából édesapám. Először mindíg a kutyát simogatta meg , mikor apu meghalt a kutya kiment a sírhoz többször majd egyszer ott találták meg a sír mellett örök álomba merűlve. Beniről akkor még szobor is lesz, nekünk a belvárosban is van az életmentő Mancsról szobor . Boldi cicád csodálatosan szép, teljes átéléssel figyel!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, az állatok nem felejtenek. A hűségük örök és megkérdőjelezhetetlen. Beninél csak egy hűségesebb kutyát ismertem, a mi Soma kutyánkat. Az ő történetét is megírom majd egyszer. Pici kutyust megkönnyeztem, nagyon szerethette az édesapádat.

      Törlés
  2. A kutyahűségről én tudnék írni...Magasztos és felemelő. Bleki akit én fogadtam örökbe az utcáról, neki én az Isten vagyok. Örjöng ha elmegyek otthonról és extázisba esik, ha haza jövök. Ahogy rám néz a szemeivel, az mindent elárul. Imád és feltétel nélkül szeret. Én meg őt. Mondom is neki. Megérti. Beni szemei is mindent elárulnak....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bleki soha nem fogja elfelejteni, hogy mit tettél érte. Ő már örökre a bizalmába fogadott. El is hiszem, hogy az Isten, a minden vagy számára, mert érzi a felé irányuló szeretetedet. Aki kidobta vagy sorsára hagyta biztosan nagyon rosszul is bánhatott vele. Most érzi a két élete közti különbséget és nem cserélne senkivel.

      Törlés
  3. De édesek!!! :o)
    Azt írtad, hogy happy enddel végződik, úgyhogy türelmesen végig olvastam, mert nekem az eleje szomorkás hangulatú volt. Annyira imádni valók ezek az állatok!!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik Boldika :)...Imadom a cicakat,nekem is van egy aranyos fekete-feher foltos cicam...

    VálaszTörlés

A komment nem tartalmazhat linket