2013. július 1., hétfő

Rácos tarja













Ma egy tepsis egytálételt sütöttem ebédre, sajnos nem a könnyű ételek kategóriájába tartozik, de legalább nem kellett órákat a konyhában töltenem és nem volt utána sok mosogatnivaló sem. Készítés közben motoszkált a fejemben, hogy kik is voltak azok a rácok, akikről az étel a nevét kapta, így utána néztem a wikipédiában. A szerbeket nevezték így a 19. század előtti időkben. A név a szerbiai  Raška  nevű város nevéből ered, amelyből a Ratka ( Rascia, Rácország) mint tartományi elnevezés, valamint a rácok megnevezés keletkezett. Később a törökök elől menekülő, Magyarországra érkező szerb betelepülteket nevezték rácoknak. Ma is több település őrzi a rácok nevét: pld.: Rácalmás, Ráckeresztúr, Ráckeve. A szerb konyha pedig olyan nemzetközi hírű ételeket adott a világnak, mint az ajvár, burek, gyuvecs, csevabcsicsa, gibanica. De visszatérve a recepthez, kicsit variáltam rajta. Az eredeti változat nem ír sem fokhagymát, sem bacon szalonnát az elkészítéséhez, de mivel ezek voltak itthon és jónak véltem, így belekerültek az ételbe. Nagyon laktató fogás, egy pohárka bor elkél utána.

Elkészítési idő: 90 perc


Rácos tarja

Hozzávalók:


  • 1 kg csont nélküli tarja
  • 10 dkg bacon szalonna
  • 3 g fokhagyma
  • 1 kg burgonya
  • 3 paradicsom
  • 3 paprika
  • 2 nagy vöröshagyma
  • 2 dl tejföl
  • bors
  • pirospaprika
  • kis kanál olaj

Elkészítése:

  1. A húst ujjnyi szeletekre vágjuk, enyhén klopfoljuk, sózzuk, borsozzuk.
  2. A burgonyát és hagymát megtisztítjuk, a paradicsommal, paprikával együtt vastagabb karikákra vágjuk.
  3. Egy mélyebb tűzálló edényt vagy tepsit vékonyan kiolajozunk, az aljára fektetünk néhány szelet bacon szalonnát.
  4. Rétegenként beleterítjük a burgonyát, hagymát, paprikát, paradicsomot, sózzuk.
  5. A tetejére tesszük a hússzeleteket, rányomjuk a fokhagymát, kicsit beledörzsöljük a húsba.
  6. Fóliával lefedve kb 1 órát sütjük 200-220°C fokon, félidőben megforgatjuk a húsokat.
  7. Ha a hús megpuhult, levesszük a fóliát, pirospaprikával elkevert tejföllel meglocsoljuk, - tehetünk rá egy szelet bacon szalonnát - sütőbe visszatolva átsütjük.






5 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta, finom, laktató étel! :) Hallal már készítettem hasonlót, tarjával is nagyon fincsi lehet (sőt, a gyerekeim tarjával biztosan jobban díjaznák)! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hallal biztosan egészségesebb, de nálunk is ez a változat nyerte a díjat.

      Törlés
  2. De jó:) S még a rácokról is tanultam:) Olyan szépek, hangulatosak a fotóid:)

    VálaszTörlés
  3. Jaj, a közeli fotókon mennyire gusztán néz ki!!! Olyan finomakat készítesz, nagyon tetszenek! :)

    VálaszTörlés

KÖSZÖNÖM A LÁTOGATÁST!
A hozzászólás linket, hirdetést, reklámot nem tartalmazhat!