2014. február 22., szombat

Csirke tikka masala naan kenyérrel

















Nagyon szeretem a fűszeres, melengető ételeket, talán a hideg miatt, de néhány napja egyfolytában ilyesmire vágyom. Rögtön tudtam, hogy az indiai konyha felé kell orientálódnom, mert az aztán megszámlálhatatlanul sokféle fűszert használ. Régóta tervben volt, hogy kipróbálom a tikka masalát, az indiaiak egyik legnépszerűbb ételét, de mivel még sosem készítettem, a neten kezdtem keresgélni utána. Némelyik nagyon időigényesnek tűnt, már-már le is mondtam az elkészítéséről. Aztán ráakadtam Nóri receptjére, aki gyors elkészítést ígért, így nagy vonalakban maradtam is ennél a leírásnál, de kicsit saját ízlésemre formáltam menet közben. Meg kell mondanom, hogy minden fáradozást megért. Kellően csípős volt és jellegzetesen fűszeres, de egyik íz sem nyomta el benne a másikat. A tikka mellé pedig naan kenyér dukál, ami az indiaiaknál evőeszközként is szolgál, másrészről pedig jó a sűrű, illatos szaftba belemártogatni. A naan kenyér is többféle sütési technikával készül, én most időtakarékosság miatt a serpenyőben készített változatot választottam innen. Az étel sajnos nem túl fotogén, ellenben tényleg nagyon finom, szóval ne adjatok csak a látszatra.                

Elkészítési idő: 60 perc
Pihentetés: 8 óra


Csirke tikka masala naan kenyérrel

Hozzávalók:


  • 70 dkg csirkemellfilé

pác: 

  • 2,5 dl natúr joghurt (nálam görög)
  • 2 ek olívaolaj
  • 3-4 g fokhagyma
  • diónyi friss reszelt gyömbér (vagy 1/2 kk szárított)
  • 1 kk őrölt római kömény (sima is jó)
  • 1 kk kurkuma
  • 1 kk tikka masala (vagy garam masala) fűszerkeverék
  • 1/2 kk chilipor vagy 1 kisebb friss chili felaprítva
  • 1/2 kk spanyol füstös paprika (elmaradhat)

szósz:

  • 1 vöröshagyma
  • 40 dkg paradicsomkonzerv (nyáron 3 nagy friss paradicsom)
  • 1/2 ek sűrített paradicsom
  • 1/2 ek barna cukor
  • 2-3 ek joghurt
  • frissen őrölt bors

díszítés:

  • friss koriander vagy petrezselyem

NAAN KENYÉR
4 db-hoz

  • 25 dkg liszt
  • 7 gramm (!) friss élesztő
  • 1,5 tk sütőpor
  • 150 gramm langyos víz
  • 2 ek görög joghurt
  • 1 tk só
  • 5 dkg vaj

Elkészítése:

  1. Előző este, de legalább 1-2 órával a készítés előtt bepácoljuk a csirkét. A csirkehúst nagyobb kockákra vágjuk, sózzuk, borsozzuk. A joghurthoz keverjük az olívaolajat, zúzott fokhagymát és a fűszereket. 
  2. Belekeverjük a csirkemellet úgy, hogy a pác mindenütt bevonja és éjszakára a hűtőbe tesszük.
  3. Kevés olajon, forró serpenyőben kisütjük a pácolt csirkehúst, kivesszük a serpenyőből, a visszamaradt zsiradékon megpároljuk az apróra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, kevergetve kissé lepirítjuk, ráöntjük a  - konzervdobozban késsel kisebb darabokra vagdosott - paradicsomkonzervet vagy a friss paradicsomot, beleszórjuk a barna cukrot, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
  4. A paradicsomos szószt fedő alatt, lassú tűzön rotyogtatjuk kb 20 percig. (én a végén botmixerrel simára turmixoltam a szószt, hogy ne legyen darabos, úgy tettem bele a húst)
  5. Ha a szósz kellőképpen besűrűsödött beleforgatjuk a megpirított húsdarabokat, hozzáadunk 2-3 ek joghurtot ill. a megmaradt pácot is hozzáönthetjük.
  6. Tűzre visszatéve az egészet jól összeforraljuk.
  7. Tetejét friss korianderrel vagy petrezselyemmel megszórjuk, főtt rizzsel és/vagy naan kenyérrel tálaljuk

Naan kenyér:
  1.  A liszt felét tálba tesszük, hozzámorzsoljuk a friss élesztőt, beleöntjük a langyos vizet, villával összekeverjük, letakarva 30 percet állni hagyjuk.
  2. Megolvasztunk 5 dkg vajat.
  3. A maradék lisztet, sütőport, sót, joghurtot és 2-3 evőkanálnyi olvasztott vajat hozzáadunk a félretett élesztős liszthez. 
  4. A tésztát kicsit megdagasztjuk a tálban, majd újból pihentetjük 15 percig.
  5. A  gyúródeszkát jól belisztezzük, még 1 percig jól átgyúrjuk rajta a tésztát, 4 felé osztjuk, megszórjuk liszttel és pihentetjük még 5 percig, majd mindegyiket kb 3 mm vastagságú, serpenyő méretű kerek lappá nyújtjuk.
  6. A serpenyőt kikenjük az olvasztott vajjal, beletesszük a tésztát, óvatosan a serpenyő aljához nyomkodjuk, hogy szép egyenletesen süljön, mielőtt megfordítjuk, a másik oldalát is megkenegetjük az olvasztott vajjal. 
  7. Oldalanként 2-3 percig sütjük. Konyharuhába téve tartjuk melegen tálalásig.







10 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik, és gyönyörűen fotóztad:))
    A kenyeret ki is próbálom, mert holnapra nincs kenyerem és a csirkét is hamarosan kipróbálom:))

    VálaszTörlés
  2. De örülök Mónika, remélem ízleni fog nektek is. A naan is finom volt, itthon nagyon dicsérték.

    VálaszTörlés
  3. Meg is sütöttem még jó hogy két adagot készítettem!
    Nagyon finom ,puha kenyér,sokszor elfogom készíteni az már biztos:))
    Köszönöm Nea a receptet:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár indiai kenyér, de szerintem közel áll a mi ízlésünkhöz, nekem is nagyon bejött. Nem tudtam kipróbálni, hogy másnapra milyen állagú lesz, mert nem maradt belőle, de feltételezem, hogy kicsit átmelegítve ugyanolyan puha. Mónika, örülök, hogy elnyerte a tetszésedet.

      Törlés
  4. Még épp ebéd előtt állok, úgyhogy nyeltem nagyokat a kép és recept láttán... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabi, ha a net illatokat és ízeket is tudna közvetíteni, az volna az igazi. Köszönöm, hogy benéztél hozzám.

      Törlés
  5. Örülök, hogy rátaláltam a blogodra! Egyik kedvenc ételem a tikka masala, de nem sikerült igazán jó és gyors receptet találnom egészen mostanáig! :) Biztos ki fogom próbálni!

    VálaszTörlés
  6. Kedves Niki!

    Örülök, hogy kipróbálod, remélem elnyeri majd a tetszésedet.

    VálaszTörlés
  7. Ezt a fiammal megcsináljuk. van is itthon fűszerem hozzá... Nagyon guszta, rég fáj rá már a fogam.

    VálaszTörlés
  8. Imádom!! Éppen én is a tökéletes receptet keresem hozzá, a Tiédet biztosan kipróbálom! Szuper képek ;-)

    VálaszTörlés

KÖSZÖNÖM A LÁTOGATÁST!
A hozzászólás linket, hirdetést, reklámot nem tartalmazhat!