2014. október 4., szombat

Állatok világnapja


kép: innen


Ma van az Állatok világnapja. Mint eddig minden évben, most is megemlékezem róla. Akik ismernek, tudják, hogy mennyire állatbarát vagyok, akik pedig nem személyes ismerőseim, talán a blogon, az állatos írásaimon keresztül képet kaphattak róla. Nekem az év összes többi napja is róluk szól, hisz jelenleg is öt cica követel tőlem mindennapi gondoskodást, figyelmet és szeretetet. 

Egyúttal emlékezem azokra az állatkáinkra is, akik sajnos már nem lehetnek velünk.


Orgoványi Anikó
Állatok világnapja

Hej, de nagy a sürgés-forgás,
zsong a tisztás széle,
ünnepnapra készülődik
erdő-mező népe.

Batyus bálba hívogatják 
ma a vadvilágot,
összehordják egykettőre
a sok finomságot.

Száraz rőzsét gyűjt a szarvas,
gombát szed a medve,
kerek üstben rotyog már
az ízletes csiperke.

Hangyák morzsákat cipelnek,
torta lesz belőle,
méhek mézet csurdítanak
majd a tetejére.

Misi  mókus diót tördel
 ízes tölteléknek,
mogyorót is rakosgat rá,
színes díszítésnek.

Tücsök koma hegedűjén
felcsendül a nóta,
ugrándozik a kisveréb, 
meg nem áll a lába.

Szöcske szökken, darázs zümmög,
lepke libben szépen,
rózsabogár keringőzik, 
pont, mint a mesében.

Egész nap tart a vigasság,
aki bírja, ropja,
mert ez a nap, ugye tudod,
 az állatok napja.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

KÖSZÖNÖM A LÁTOGATÁST!
A hozzászólás linket, hirdetést, reklámot nem tartalmazhat!