2016. december 27., kedd

7. BLOGSZÜLINAP + JÁTÉK és Pan di Stelle torta
















Még szinte el sem múltak az ünnepek, de én ma már ismét ünnepelek, mégpedig a blogom 7. születésnapját. Számomra is hihetetlen, hogy megérte ezt a szép kort, mert a fennállása óta többször került komoly válságba a működése, ilyen-olyan okok miatt. Remélem továbbra is lesz még időm, energiám, egészségem, lehetőségem, hogy folytatni tudjam, hisz még ennyi év után is örömöt jelent az ezzel való foglalatoskodás, a sütés-főzés, fotózás, időről-időre kitalálni, hogy milyen új vagy érdekes, elfeledett vagy népszerű étel receptjével lepjelek meg benneteket. Mikor időnként alkotói válságban vagyok, mindig érkezik egy kedves hozzászólás, egy köszönet vagy dicsérő szó és ilyenkor újra visszajön az ihlet, a motiváció és a hajtóerő. Statisztikai adatokkal senkit sem fárasztok, hisz ezek csak nekem lényegesek, de azért nagyon örülök, hogy a legutóbbi, több mint egy éves kihagyás ellenére is megmaradtak a látogatóim, olvasóim és néhány napon belül a blog eléri a 3 milliós látogatottságot. Talán még ennél is nagyobb boldogság, hogy idén megjelentek a könyveim, ami egyik legnagyobb élménye az életemnek, úgy érzem sokat fejlődtem a munkálatai során, nagyon érdekes volt részt venni a megszületésében. Jóleső érzéssel tölt el azóta is, hogy alkothattam valami igazán maradandót. (Itt is nagy köszönet Csabának és Julcsinak!)

A blogszülinap alkalmából játékra hívlak benneteket.

Egy szerencsés nyertest szeretnék megajándékozni a könyvekkel.

A játékra való jelentkezés kötelezettséggel nem jár, nem kell érte tenni semmit, csak ennél a posztnál hagyni egy üzenetet, ha játszani szeretnél.

Nem kell rendszeres olvasónak lenni sem, de azért örülnék, ha kicsit bővülne a tagok száma.

A játék a poszt megjelenésével egy időben indul és 2017. január 3-án éjfélig tart.


A sorsolás eredményét 2017. január 5-én teszem közzé itt a blogon.


Térjünk át a tortára:

Tulajdonképpen még karácsonyra terveztem az elkészítését, de mindenki lebetegedett, így nem láttam értelmét újabb sütivel traktálni a családot. Mivel az alapanyagok megvoltak már hozzá, gondoltam elkészítem most a blogszülinapra, persze a jellegéből adódóan az ünnepekhez jobban illett volna.
Ez egy sütés nélküli torta, amit gyakorlatilag negyed óra alatt össze lehet rakni és nagyon mutatós is egy vendégváró asztalon. Egyszerre sokat nem lehet enni belőle, mert a kakaós keksz és a nutella párosa miatt egy kicsit tömény, bár a tejszínhab azért lágyít rajta. Kicsit pihentetni kell, hogy összesimuljanak az ízei.


Pan di Stelle torta
22 cm-es tortaformához


Hozzávalók:

  • 50 dkg Pan di Stelle keksz
  • 5 dl habtejszín
  • 5 dkg porcukor
  • 180 ml tej
  • 50 dkg nutella
  • keserű kakaópor

díszítéshez:

  • marcipán

oldalára:

  • 14 db Pan di Stelle keksz

Elkészítése:

  1. A tejszínhabot a porcukorral kemény habbá verjük. 
  2. Annyit félreteszünk belőle, amennyivel majd később körben bevonjuk a torta oldalát.
  3. A Pan di Stelle kekszeket egyesével épphogy csak megmártjuk - nem áztatjuk el! - a tejben, egy sort lerakunk a tortaforma aljára, a hézagokat is kitöltjük a keksszel.
  4. Lágy nutellával - amit előzőleg gőz fölött vagy mikróban megolvasztunk - megkenjük a kekszeket, majd egy réteg tejszínhabot simítunk rá.
  5. Újra keksz, nutella és tejszínhab következik. Ezt még egyszer megismételjük.
  6. A tetejét megszórjuk keserű kakaóporral.
  7. Legalább 2 óra hosszára a hűtőbe tesszük.
  8. A marcipánt porcukros deszkán vékonyra nyújtjuk, csillag alakú kiszúróval néhány csillagot kiszúrunk belőle.
  9. A torta oldalát körbekenjük a félretett tejszínhabbal, körben ráragasztgatjuk a kekszeket, tetejére elhelyezzük a marcipán csillagokat. 






21 megjegyzés:

  1. Ó, én szeretnék a könyveid tulajdonosa lenni :)

    VálaszTörlés
  2. Szívből gratulálok a 7 évhez. Örültem amikor visszatértél, nagyon szeretem a receptjeidet, képeidet.

    VálaszTörlés
  3. További. sok sikert kívánok

    VálaszTörlés
  4. Kedves Nea!
    A torta amit készítettél lélegzetelállítóan gyönyörű.A blogod gyakran látogatom,már sok receptedet kipróbáltam,megjegyzem eddig mindegyik nagy sikert aratott a családban.
    Ezúton kivánok Neked és az egész családodnak nagyon boldog új esztendőt!!!!!Üdv:Lia

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok a 7. születésnaphoz! Csak így tovább :)

    VálaszTörlés
  6. Kedves Nea! Gratulálok a blogodhoz minden új bejegyzésed megnézem. A vadas receptedet kéthetente készítem a gyerekeim annyira megszerették😃

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok a blogod 7. születésnapjához! :) Szívesen forgatnám a könyveidet, főleg a "Könnyű finomságokat", de a "Sütemények és desszertek" címűben is biztosan találnék a család kedvére valót. :)

    VálaszTörlés
  8. Sok szeretettel gratulálok, csak ilyen szépen tovább :-)
    A tortád nagyon finom lehetett, és nagyon szép is!

    VálaszTörlés
  9. Gratulalok a 7. szuletesnaphoz ,es tovabbi sok sikert kivanok !
    Szeretnek en is resztvenni a jatekban !

    Betty Szilagyi

    VálaszTörlés
  10. Boldog blogszülinapot kívánok!!:)

    VálaszTörlés
  11. Gratulálok! Boldog blogszülinapot kívánok! Én is szeretnék játszani. :)

    VálaszTörlés
  12. Kedves Nea! Boldog blogszülinapot kívánok! Kívánom, hogy még nagyon sokáig leld örömöd a sütésben-főzésben és minél több receptet osszál meg velünk a saját, és a mi örömünkre. A könyveidhez már az előzőekben gratuláltam, és most is ezt teszem. Gratulálok!! Leírhatatlan érzés lehet nap, mint nap a kezedbe venni és gyönyörködni bennük. A blogszülinapod alkalmából pedig megint egy nagyon finom tortával ajándékoztál meg bennünket. Köszönöm a receptet!!

    VálaszTörlés
  13. Azt elfelejtettem odaírni, hogy szeretnek én is résztvenni a játékban, de biztos gondoltad :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Katalin, teljesen egyértelműnek vettem. ;)

      Törlés
  14. Szia! Én most fedeztem fel a blogodat, de nagyon tetszik, gratulálok. Egy pár receptet már ki is gyűjtöttem magamnak! Szívesen fogadnám a könyveidet is! :)
    És Boldog Új Évet kívánok!!!

    VálaszTörlés
  15. Boldog blogszülinapot,szuper a blogod és a facebook oldalad is!!!Örülök hogy vissza tértél!Én is jelentkezem a játékodra.További sok sikert kívánok!

    VálaszTörlés
  16. Boldog blogszülinapot:))
    nagyon tetszenek az ötletes receptjeid, és a fotók is !!
    JELENTKEZEM A JÁTÉKODRA:) )

    VálaszTörlés
  17. Köszönöm mindenkinek, aki játszott velem, holnap jövök a nyertes nevével. :)

    VálaszTörlés
  18. Kicsit megkésve blogszülinapodhoz gratulálok! További sok sikert kívánok sok szeretettel! Tortád csodásan néz ki és nagyon finom lehet!

    VálaszTörlés

KÖSZÖNÖM A LÁTOGATÁST!
A hozzászólás linket, hirdetést, reklámot nem tartalmazhat!