2017. március 21., kedd

Medvehagymás gyökérkenyér












Gyakran és már elég régóta sütöm ezt a rusztikusan kinéző, istenien ropogós kérgű, de puha bélzetű kenyeret, nem is tudom miért nem került fel eddig a blogra. Most pótolom a mulasztást és mivel ismét itt a medvehagyma szezon, így ma az is került bele. Gyakorlatilag 5 perc munka van vele, viszont lassú kelesztéssel készül, így bizony ki kell várni az időt a megfelelő eredmény eléréséhez. Én mindig előző este készítem el a tésztát és rögtön egy zárható fedelű műanyag dobozban dolgozom össze az alapanyagokat, így nem kell még egy külön edényt összekoszolni hozzá. Készítettem már sima lisztből, kenyérlisztből és keverve is, de az a tapasztalatom, - és a család véleménye is- hogy akkor a legfinomabb ízű, ha csak kenyérlisztet használok. Tölthetjük bármivel, amit szeretünk, pl: olajbogyóval, aszalt paradicsommal, pirított hagymával, zöld fűszerekkel, különböző magvakkal, dióval is, de ha csak a töltetlen alap változatot készítjük el, azért is rajongani fognak, akik megkóstolják. Frissen, langymelegen, jó ropogósan fogyasztva az igazi.      


Medvehagymás gyökérkenyér
2 darab


Hozzávalók:


  • 50 dkg BL80 kenyérliszt (lehet sima (BL-55) liszt is vagy vegyesen 1/2-1/2 arányban)
  • 5 gramm(!) porélesztő (vagy 20 gramm friss)
  • 2 tk só (kb 12-16 gramm, ízlés szerint)
  • 1 kk cukor
  • 1-2 ek olívaolaj
  • 4 dl langyos víz
  • 10-12 medvehagyma levél 

Elkészítése:



  1. Egy mély tálba szitáljuk a lisztet, elkeverjük benne a sót, porélesztőt, cukrot és az olívaolajat.
  2. A vizet is hozzáöntjük, de egy keveset visszatartunk belőle, lehet, hogy nem fog kelleni az egész, annyit öntünk hozzá, hogy elkeverve a lisztszemek mindenütt jól átnedvesedjenek, ne legyen benne száraz rész.
  3. Sűrű, ragacsos, galuskaszerű tésztát kapunk, amit nem kell kidolgozni.
  4. Letakarva, huzatmentes helyen - én a hideg sütőbe szoktam betenni - 10-12 órát kelesztjük.
  5. A tésztát alaposan lisztezett felületre öntjük, a tetejét is jócskán meglisztezzük, mert nagyon ragad, nehéz vele dolgozni, kicsit átgyúrjuk, majd ketté osztjuk.
  6. Mindkét darab tésztát kézzel téglalap alakúra egyengetjük, megszórjuk a felcsíkozott medvehagymával.
  7. A téglalap sarkait behajtogatjuk a tészta közepe felé, majd hosszabbik felénél feltekerjük, mint a bejglit szokás.
  8. A két végét ellentétes irányba néhányszor megcsavarjuk, ekkor kapja meg jellegzetes formáját, amit hagyhatunk csak egyenesen is vagy gyökérszerűen girbe-gurbára formázzuk.
  9. Óvatosan átemeljük szilikonos sütőpapírral bélelt tepsire, letakarva addig kelesztjük, míg a sütő bemelegszik.
  10. A sütőt előmelegítjük 220°C-ra.
  11. Amikor a sütő bemelegedett betoljuk a tepsit és a sütő aljába 5-6 darab nagyobb jégkockát dobunk, hogy gőz keletkezzen és a párában szépen feljöjjenek a kenyerek.
  12. A sütési idő kb 40-50 perc, de sütőfüggő! 
  13. Félidőben nézzünk rá és ha nagyon pirulna a külseje, akkor mérsékeljük a tüzet 190-200°C-ra.
  14. Rácsra tesszük, tetejét megspricceljük kevés hideg vízzel, hogy még ropogósabb legyen, hagyjuk langyosra hűlni.





2 megjegyzés:

  1. Imádom én is, bár most a diéta miatt nem nagyon készíthetek ilyesmit, de sebaj, majd ha rendbejöttem a műtét után akkor újra sütögethetek. /Tudod, csípőprotézis műtétem lesz, majd kettő is, de előtte még költözöm vissza Budapest mellé, a kisebbik gyerekemék mellé két utcányira - Vecsés és Gyál közvetlen közelébe, szóval nagy a rumlim./

    VálaszTörlés
  2. Igen Anikó, most legfontosabb az egészség helyreállítása, aztán majd megint jöhetnek a finom falatok.

    VálaszTörlés

Köszönöm a látogatást!
A hozzászólás linket, hirdetést, reklámot nem tartalmazhat!