2013. február 11., hétfő

Szűzérmék tejszínes-citromos mártásban



A szűzpecsenye egy igen nemes húsrész, a sertés bélszínje. Nagy előnye, hogy sovány, zsírtalan, gyorsan elkészülő húsféle, egyetlen nagy hátránya az ára. Ezért ritkán, inkább csak ünnepekkor szoktam méltó rangjára emelni. Tegnap hűtő ürítést tartottam, már el is felejtkeztem róla, hogy valamikor én ezt oda tettem, így aztán volt meglepetés, hogy mit is találtam a hűtő mélyén. Mivel tél van, túlnyomó részt tartalmasabb, nehezebb ételek kerülnek most terítékre, ennek ellensúlyozása képen készítettem ezt az üde, könnyű, ízekben gazdag ételt, mindösszesen fél óra alatt.      

Elkészítési idő: 30 perc

Szűzérmék tejszínes-citromos mártásban

Hozzávalók:

  • 60-80 dkg sertésszűz
  • 1 tyúkhúsleves kocka
  • 2,5 dl főzőtejszín
  • 2,5 dl víz
  • kevés liszt
  • csipetnyi cukor
  • kis darabka vaj
  • sertéssült fűszerkeverék
  • 1 citrom
  • őrölt bors
  • majoránna
  • friss kakukkfű

Elkészítése:

  1. A sertésszűzet lehártyázzuk, kb 3 cm vastag szeletekre vágjuk, kissé lenyomkodjuk őket 1 cm vastagságúra, de nem klopfoljuk ki.
  2. A hús mindkét oldalát meghintjük a fűszerkeverékkel, borsozzuk.
  3. Kevés lisztbe forgatjuk, forró olaj mindkét oldalát színesre sütjük, nem szárítjuk ki.
  4. Felöntjük vízzel, beledobjuk a húsleveskockát, ízlés szerinti frissen facsart citromlevet, majoránnát, csipetnyi cukrot is adunk hozzá, fedő alatt kissé erősebb lángon kb. negyed órát pároljuk, míg a hús megpuhul.
  5. Hozzáadunk egy darabka vajat, felöntjük a tejszínnel, további 5 perc alatt a tejszínes keveréket mártássá sűrítjük. 
  6. Frissen vágott kakukkfüvet szórunk bele, a mártás ízét még kevés sóval, borssal, cukorral korrigálhatjuk.
  7. Hasábburgonyával kínáljuk.    











2 megjegyzés:

  1. Nagyon könnyű és finom lehetett! Máris mentem. Annyira guszta!

    VálaszTörlés
  2. Tényleg nagyon guszta - amolyan nyálcsorgató fotókat készítettél (mint mindig). :)) A férjem nagy rajongója az ilyen ételeknek.

    VálaszTörlés

KÖSZÖNÖM A LÁTOGATÁST!
A hozzászólás linket, hirdetést, reklámot nem tartalmazhat!