2013. március 1., péntek

Jókai bableves










Már érezni a levegőben a tavasz semmihez sem hasonlítható édes illatát, de a testünknek-lelkünknek még szüksége van a forró, melengető levesekre. Ma egytálételnek is beillő, jó sűrű, tartalmas bablevest főztem, mégpedig úgy, ahogy Jókai Mór is szerette. Sokszor nem eszünk mást utána, mint egy könnyű pogácsát,  palacsintát vagy rétest, mert annyira laktató. Jókairól köztudomású, hogy nagy gourmand volt, szeretett a gasztronómiai élvezeteknek hódolni. Egyszer Füreden tartózkodott és saját ízlése szerint főtt bablevest rendelt, csülökkel, kolbásszal, jó tejfölösen. Ez a különleges ízvilágú bableves aztán annyira a kedvencévé vált, hogy azontúl csak így készítette, a leves pedig az idők folyamán "átkeresztelődött a nevére". A krónikák szerint ő még malackörmöt is főzött bele, amit én most kihagytam. Tél búcsúztató levesnek szántam, mert most már a könnyedebb tavaszi ételekre vágyunk.   

Elkészítési idő: 120 perc

Jókai bableves

Hozzávalók:

  • 50 dkg füstölt csülök
  • 1 pár debreceni kolbász 
  • 20 dkg száraz tarkabab
  • 2 sárgarépa
  • 1 fehérrépa
  • 1 kisebb zeller
  • 1 paradicsom
  • 1 zöldpaprika
  • 1 vöröshagyma
  • 3 g fokhagyma
  • 1 cs petrezselyemzöld
  • 2 babérlevél
  • pirospaprika
  • 1 ek zsír
  • 3 dkg liszt

csipetke:

  • 1 tojás
  • kb 5 dkg liszt
  • csipet só

Elkészítése:

  1. A babot és a csülköt előző este külön-külön annyi hideg vízbe áztatjuk, amennyi bőven ellepi.
  2. A csülköt feltesszük főni, ha már félpuha hozzáadjuk a babot, a megtisztított, felkarikázott répákat, zellert, paradicsomot, paprikát, babérlevelet, petrezselyemzöldet.
  3. Az egészet puhára főzzük. Sózni csak a végén sózzuk, mert a csülök is sós.
  4. Közben elkészítjük a csipetkét: a tojáshoz  csipet sót adunk és annyi lisztet, amennyit felvesz, kemény tésztát gyúrunk belőle, majd pici darabkákra csipkedjük.
  5. Zsíron megfuttatjuk a finomra vágott vöröshagymát és fokhagymát, hozzáadjuk a lisztet, lepirítjuk. Tűzről levéve megszórjuk a pirospaprikával, felöntjük hideg vízzel, simára keverjük.
  6. A kolbászokat felkarikázzuk, kevés forró zsiradékon megsütjük. 
  7. A megfőtt levesből kivesszük a csülköt, amikor már leomlik a csontjáról, apróra vágjuk, majd visszatesszük.
  8. Hozzáadjuk a rántást, beletesszük a csipetkét, a kolbászt, készre főzzük.
  9. Friss fehér kenyérrel, erős paprikával, tejföllel kínáljuk.






2 megjegyzés:

  1. Ma nálunk is ez főtt, csak csipetke nélkül, de így jobb, laktatóbb. Utána almáspalacsinta:-)
    Szépek a fotóid!

    VálaszTörlés
  2. Nahát ez a leves a család kedvence. Nálunk is hasonlóan készül. Guszta! Az a mászkálós paprika a bejegyzés végén csúcs! Honnan lehet szert tenni rá?

    VálaszTörlés

KÖSZÖNÖM A LÁTOGATÁST!
A hozzászólás linket, hirdetést, reklámot nem tartalmazhat!