2023. február 17., péntek

Házi sajtos csirkemell sonka

 













Régóta szerettem volna kipróbálni ezt a házi felvágottat. Reggelire vagy vacsorára rendszeresen készítek kenhető kencéket, de mióta felvetődött a "bogaras kérdés" arra az elhatározásra jutottam, hogy kenyérre való feltétek elkészítésével is megpróbálkozom. Ebben nincs adalék, tartósító, állományjavító, tudom, hogy mit tettem bele, így nyugodt szívvel fogjuk fogyasztani. Már ez az első próbálkozás is nagyon jól sikerült. Én most sajttal dúsítottam, de lehet bele tenni apróra vágott piros kápia vagy kaliforniai paprikát, snidlinget vagy általunk kedvelt, más friss fűszereket is. A fűszerek mennyisége a receptben csak irányadó, ízlés szerint lehet változtatni. Hűtőben 3-4 napig áll el.            

Házi sajtos csirkemell sonka

Hozzávalók:

csirkemell sonka:

  • 1 kg csirkemellfilé
  • 15 dkg trappista sajt
  • 1-1,5 tk só
  • 1 tk őrölt bors
  • 1 tk fokhagymapor
  • 1 tk csemege pirospaprika (elhagyható, de szebb színe lesz)

megkenéshez:

  • 1-2 tk olívaolaj
  • 1 tk pirospaprika

Elkészítése:

  1. A csirkemellfilét felkockázzuk, aprítógépben jó pépesre daráljuk.
  2. A masszát egy nagyobb tálba tesszük, hozzáadjuk a fűszereket, alaposan összekeverjük, hogy a fűszerek egyenletesen oszoljanak el benne.
  3. Hozzá dolgozzuk az apróbb kockára vágott sajtot is.
  4. Kiterítünk egy alufóliát, rá egy sütőpapírt.
  5. A masszát a sütőpapír felénk eső részére halmozzuk, henger alakúra formázzuk, szorosan feltekerjük, majd az alufóliába is becsomagoljuk, végeit jó szorosra megcsavarjuk. 
  6. A rudat többször meghengergetjük, hogy szép kerek legyen.
  7. Tepsibe tesszük, kb 1,5-2- dl vizet öntünk alá, lefedjük alufóliával.
  8. 160°C-on 1 órát sütjük.
  9. Kicsit hűlni hagyjuk, kicsomagoljuk, mindenhol megkenegetjük a paprikás olajjal. 
  10. Hűtőbe tesszük néhány órára, még jobb, ha egy éjszakára. 
  11. Én másnap még meghintettem kevés pirospaprikával. (elmaradhat)
  12. Vékonyan felszeletelve kínáljuk.



2023. február 9., csütörtök

Kókuszos narancszselé

 









Nagyon gyorsan elkészülő ízletes desszert. Remegős, könnyed, citrusos ízvilágú nassolnivaló. Ebéd utánra vagy délutáni kávé mellé kis kedélyjavító. Munka nincs vele túl sok, de meg kell várni, míg megdermed és felveszi a zselés állagot. Érdemes friss gyümölcsből készíteni, sokkal finomabb lesz az íze, mintha bolti gyümölcsléből készítenénk. Narancs helyett mandarint is használhatunk hozzá vagy akár vegyesen is.    


Kókuszos narancszselé


Hozzávalók:


narancszselé:


  • 5 dl frissen facsart narancslé
  • 15-20 dkg cukor (a narancs édességétől vagy ízléstől függően lehet több is) 
  • 5 ek kukoricakeményítő
  • csipet só


forgatáshoz:


  • kókuszreszelék


díszítés:


  • néhány szem sótlan pisztácia


Elkészítése:


  • A narancsok levét kifacsarjuk, sűrű szövésű szitán átszűrjük, hogy a rostok ne kerüljenek bele.
  • A narancslét egy lábasba öntjük, hozzáadjuk a csipet sót, cukrot, kukoricakeményítőt.
  • Alacsony lángon, állandóan kevergetve addig főzzük, míg sűrűsödni kezd.
  • Egyenes, magasabb falú poharakat kiöblítünk hideg vízzel, beletöltjük a krémet.
  • Dermedésig hűtőbe tesszük (legjobb 1 éjszakára).
  • A megszilárdult zselét óvatosan kicsúsztatjuk a pohárból, szélesebb karikára vágjuk, minden oldalát beleforgatjuk a kókuszreszelékbe.
  • Tálaláskor a tetejét megdíszítjük kevés durvára aprított pisztáciával.