Ma 8 éve, hogy az égi mezőkre távozott CSOKI, a foxi-tacskó keverék kiskutyánk. Szeretnék ma megemlékezni róla, mert egy rendkívüli kutyus volt számunkra.
2005. januárjában, egy rettenetesen hideg téli hajnalon dolgozni indultam. Egyedül ácsorogtam az elhagyatott és sötét buszmegállóban, vártam a buszra. Nagy volt a hó, az ember szinte az orráig nem látott a szitáló hóeséstől és a ködtől. Egyszer csak halk nyöszörgést hallottam, s abban a pillanatban már "valaki" meg is rángatta a kabátom alját. Lenéztem, s egy ici-pici kiskutyát láttam, aki próbálta magára felhívni a figyelmet. Rémült volt és nagyon fázott, gazdát nem láttam a környéken sehol.
A kiskutya próbált átjutni a túloldalra, közben majdnem közlekedési balesetet okozott, dudáltak az autók, csikorogtak a fékek, ettől még rémültebb és zavarodottabb lett. Teljesen kiborultam, hogy mindjárt az orrom előtt fogják elütni szegénykét, mert ezt megismételte még párszor. Közben megérkezett a busz, látta, ahogy felszállok, velem akart jönni. Én voltam az utolsó reménye, hiszem, hogy akkor ő ott kiválasztott engem. Már szólt a csengő, mikor hirtelen leugrottam és az éppen indulni készülő busz kerekei alól szinte az utolsó pillanatban kaptam ki. Betettem a kabátom alá és elindultam vele haza. Gondoltam, most már így is, úgy is elkések, amit a munkahelyemen biztosan nem fognak megköszönni, de jó érzéssel töltött el, hogy legalább megmentettem egy kiskutya életét.
Csoki 10 évet töltött velünk nagy szeretetben és boldogságban. Hihetetlenül energikus, jó házőrző és igaz barát volt, mellette nem igazán lehetett unatkozni. Rendkívüli módon igényelte a törődést, a szeretetet, a rá való figyelést a nap 24 órájában. Perceken belül képes volt mindenkit levenni a lábáról. Élete minden további napján hálás volt azért, hogy családba került. Mindig tudta, hogy ki mikor várható haza, és a hazaérkezőt ajándékkal fogadta. Mindegy volt neki, hogy seprűt, szemétlapátot, locsoló kannát vagy papucsot ajándékozott, a lényeg számára az volt, hogy adjon valamit, amivel a háláját kifejezheti.
Sok szép emlék eszembe jut róla most is, és ennyi idő után sem telik el nap, hogy ne menjek ki a sírhantjához. Még ma is elmosolyodom rajta, amikor eszembe jut, hogy egyik télen felkapta a fél pár csizmámat, kiszaladt vele a kertbe, majd felrakta a legnagyobb hókupac tetejére, hiába könyörögtem neki, hogy hozza vissza, mert dolgoznom kell menni. Vagy amikor a fűtés-szerelő szerszámos ládájából észrevétlenül kihordta a szerszámokat a kertbe, a gyantáját meg egyszerűen megette.
Csak remélni tudom, hogy jó gazdái voltunk, hogy a lehető legszebbé tettük az életét és hogy most is boldogan szaladgál a szivárványhíd másik oldalán.
Megkönnyeztél Drága....
VálaszTörlésSzerintem ilyen tiszta szeretetet nem túl sokszor érez az ember, főleg ebben a mai világban. Helyes kutyi volt... Azzal a sárga öntözőkannával, na ott,nagyon csibész! Szívmelengető emlékezést.
Nagyon az ember szívéhez tud nőni egy ilyen kis aranyos kutyus. Az is igaz hogy elfeledni nem lehet sőt egyre többször gondol rá az ember.Életemben eddig 3 kutyus volt aki hosszabb ideig volt mellettem. Egy tacskó akkor még kicsi voltam , aztán egy kis puli keverék ami szintén nagyon a szívemben nőtt majd egy palota pincsi aminek a fotója az ágyam mellett van. Annyi , de annyi kedves emlék fűz hozzájuk.A kutya nagyon hálás tud lenni és kitudja mutatni ragaszkodását. Nyugodjál meg biztos hogy jó gazdi voltál emléke pedig örökké veled marad!
VálaszTörlésCsoki egy kis tündér volt,gondolom nagyon jó visszaemlékezni a kópéságaira, egész biztosan nagyon boldog volt nálatok, ahogy a többi állatod is mind:-)))))
VálaszTörlésNagyon meghatott ahogyan megemlékeztél Csokiról.
VálaszTörlésBarátnőmre emlékeztet az a szeretet az állatok iránt, amit érzett ő is. Neki is volt tacsija, akit nagyon sokáig sirattak.Volt még egy hatalmas juhász egy rotveiller és egy keverék, akit a kapujuk előtt találtak az úttesten, de már ők sincsenek. Olyan volt a négy kutya mint a testvérek.Szerettem őket, és ők is szerettek engem. A három kutyusból kettőt úgy találtak még picinek, és nagyon sokáig éltek velük.
Jó volt olvasni és emlékezni!:-))
Köszönöm szépen mindenkinek a az együttérzést!
VálaszTörlés