Elment...

Elment... az én drága 85 éves Nagymamám. Mindörökre. Szinte az összes gyerekkori emlékem hozzá kötődik. Mindig biztos pont volt az életemben. Velem örült a boldogságban és vigaszt nyújtott a bánatomban. Vannak dolgok, amit senki más nem adhat az embernek csak a Nagymamája: az élettapasztalata által rengeteg bölcsességet, feledhetetlen emlékeket, sok-sok szeretetet, hitet és küzdeni akarást. Sok mindenre megtanított, ami az életben nélkülözhetetlen. Örökké hálás leszek neki érte. Egy ideje már készültünk a végső búcsúra, de most mégis felfoghatatlan ... és rettenetesen fáj.

Ő tanított meg a főzés alapjaira. Mindig végtelen türelemmel magyarázta és mutatta meg nekem az ételek elkészítésének a módját, az apró trükköket, titkokat. Feledhetetlenek azok az ízek, amiket csak ő tudott megalkotni. A felülmúlhatatlan rétesei, a pillekönnyű buktái, az utánozhatatlan csirkepörköltje, a karácsonyi beiglijei.      

**********


Örök szép altató

Még hallom hangodat, s látom mosolyodat,

Ahogy száz ránc közé csókolom arcodat,

Ezüst ősz hajadat, kicsi kontyba fonva,

S fekete fejkendőd, gyászodat hordozva.

Hatalmas szőtt kendőt terített az élet,

Fájó vállaidra, melengetve téged…

S ropogós friss kötényt fogott derekadra,

Százránc szoknyád köré, patyolat illata.

S egyszer csak vége lett, elrejtett az élet,

S a jó szagú konyha őrizte emléked,

Meg a mély fateknő, ahogy állt száradva,

Dolgos kezed nyomát, örökre ott tartva.

Miért mentél el Nagymama! Még el sem köszöntem!

S nincs aki azóta térdére ültessen,

S úgy karoljon engem, annyi szeretettel,

Ahogyan te tetted, dédelgetve engem.

S most én dédelgetlek, ahogy rég te tetted,

Gyere vissza Nagyikám! – hiszen én szeretlek,

Ülj a térdeimre, s most én énekelek,

Örök szép altatót, hogy pihenjen szemed...