2012. július 1., vasárnap

Rántott karfiol Duendétől



Tegnap a nyári saláta mellé készült ám finom rántott karfiol is. Én általában hagyományosan készítem, bár ha sietek meg sem szoktam főzni a karfiolt, csak megmosom, leszárítom, sózom, szokásos módon bepanírozom (liszt-tojás-zsemlemorzsa) és bő, forró olajban, fedő alatt sütöm, hogy a karfiol meg tudjon a gőzben puhulni. Így intenzívebb karfiol íze marad és attól sem kell félni, hogy esetleg szétfő. A napokban Duendénél nézelődve rögtön megakadt a szemem a rántott karfiolon, annyira gusztusosan volt tálalva, apró fehér szezámmagok borították a ropogós bundát. Az keltette fel az érdeklődésemet, hogy a karfiol-falatkák tojás nélkül készültek, ami ugye nem elhanyagolható szempont a mostani tojásárakat tekintve. ITT elolvashatjátok a praktikát, illetve magát a receptet is. Mivel éppen volt egy szép nagy karfiolom itthon, nem tudtam megállni, hogy ki ne próbáljam ezt a változatot is. A felét azonban hagyományos módon készítettem, mert nem tudtam milyen lesz az újítás iránt a fogadtatás. Mondhatom, hogy nagy sikert aratott és hamarosan ismétlésért kiált. Duende, ezúton is nagy köszönet a receptért, nagyon finom volt!  










2 megjegyzés:

  1. :) Öröm ezt olvasni, nagyon köszönöm Nea! :) És váljék teljes megegészségesedésetekre! :)

    VálaszTörlés
  2. Jaj már megint azok zsákvásznak...Olyan jók a képeken! Persze a karfiol is jó, ezzel a bundával! :o) Én is szeretem a rántott zöldségeket...

    VálaszTörlés

KÖSZÖNÖM A LÁTOGATÁST!
A hozzászólás linket, hirdetést, reklámot nem tartalmazhat!