2013. augusztus 19., hétfő

BBQ csirkeszárnyak káposztasalátával

 








A tegnap elkészített, aktuális kedvenccé avanzsált barbecue szószt rögtön ki is kellett próbálnom. Így még az este bepácoltam vele néhány csirkeszárnyat  és rögtön készítettem hozzá káposztasalátát is, hogy mára összeérjenek az ízei. Ínycsiklandó illatok áradtak a sütőből, lelki szemeim előtt már láttam is a pirosra sült ragacsos-mázas falatokat, a végeredmény pedig magáért beszélt: ropogós bőr alatt rejtőző, ezer ízben tobzódó, omlósan puha és szaftos hús. Pohárnyi fehérborral mennyei volt.          

Elkészítési idő: 60 perc
Pihentetés: 2-8 óra


BBQ csirkeszárnyak káposztasalátával

Hozzávalók:
4 személyre


Elkészítése:

  1. A csirkeszárnyakat megmossuk, megszárítjuk, a szárnyvégeket levágjuk, erre nem lesz szükségünk, félretehetjük alaplé készítéshez, a fennmaradó szárnyrészt az ízületnél kettévágjuk.
  2. A szárnydarabokat sózzuk, borsozzuk, mindenhol alaposan megkenegetjük a barbecue szósszal és egy éjszakára vagy néhány órára a hűtőbe tesszük.
  3. A húsdarabokat tepsibe rakjuk, kevés vizet öntünk alá, fóliával lefedve 180-200 C-os sütőbe toljuk 20-25 percre.
  4. A fóliát levéve, további 20-25 perc alatt rápirítjuk a szószt, félidőben megforgatva a szárnydarabokat.
  5. Káposztasalátával kínáljuk, de krumplipüré vagy kevert zöldsaláta is jól illik hozzá.

TIPP:

Grillrácsra téve is elkészíthetjük.

Káposztasaláta (és egy isteni grillezett BBQ oldalas) leírása ITT található.









2 megjegyzés:

  1. Kell nekem éjnek idején itt nézelődnöm. Most aztán kutathatok valamit a hűtőben:-) irtó jó ez a szárny!

    VálaszTörlés
  2. Jujj, de guszta! Micsoda étvágyfokozó fotók! Nem semmi, máris mentem...

    VálaszTörlés

KÖSZÖNÖM A LÁTOGATÁST!
A hozzászólás linket, hirdetést, reklámot nem tartalmazhat!