2013. november 22., péntek

Mézes puszedli Juditka játékára










Rohamos gyorsasággal közelednek az ünnepek és bizony most már lassan el kell kezdeni tervezgetni az ünnepi menüt, az aprósüteményeket. Néhány hete Juditkánál megláttam a mézes puszedlit és én akkor el is határoztam, hogy idén ott lesz majd az ünnepi asztalon, mivel nem tűnt nehéznek az elkészítése és mert én még sohasem sütöttem puszedlit. Próbát mindenképpen szerettem volna vele tenni, ezért ma nekiálltam az elkészítésének. A tésztájával nem is volt semmi gondom, szépen megsült és mivel betartottam az ajánlott hőfokot és sütési időt jó puha maradt, nem száradt ki. De a mázazás, az bizony megizzasztott rendesen. A mázat kétszer kellett elkészítenem, mert először túl kemény lett a hab és nagyon vastagon vonta be a puszedlit. Másodszorra már kicsit folyósabbra hagytam, de úgy meg mind lefolyt róla. Gyorsan visszaraktam a gőzre a habot és kicsit még tovább vertem, végül sikerült eltalálnom a megfelelő állagot és így elsőre szerintem egész szépek lettek. A tésztája nagyon finom puha és omlós, kellemesen fűszeres, sokkal finomabb, mint a bolti. Csak apró változtatásokat eszközöltem, volt itthon mézeskalács fűszerkeverékem, így az került bele, vaníliás cukor helyett pedig vanília aromát tettem bele, hogy intenzívebb íze legyen, a habba pedig néhány csepp citromlét is csepegtettem, hogy szép fényes legyen. Karácsonyra már lehet, hogy megpróbálkozom a töltött vagy az írókás változattal is.


Ezzel a recepttel szeretnék Juditka játékára jelentkezni, köszönöm neki, (és Ildikokkinak is, akié az eredeti recept) hogy megismertetett a házi puszedli elkészítésével.                


Elkészítési idő: 45 perc
Pihentetés 1-8 óra


Mézes puszedli

Hozzávalók:
30 darabhoz

tészta:

  • 30 dkg liszt
  • 3 ek méz
  • 5 dkg vaj
  • 5 dkg porcukor
  • 2 tojássárgája
  • 3 ek tejföl
  • 1/2 tasak sütőpor
  • 1 tk rumaroma
  • 1 tk vanília aroma
  • 1 citrom reszelt héja
  • őrölt fahéj és szegfűszeg  (nálam 1 ek mézeskalács fűszerkeverék)
  • csipet só

máz:

  • 2 tojásfehérje
  • 15 dkg porcukor
  • néhány csepp citromlé

díszítés:

  • színes szórócukor

Elkészítése:

  1. A mézet összeolvasztjuk a vajjal, kihűtjük, majd belekeverjük a fűszereket, reszelt citromhéjat, rum,- és vanília aromát.
  2. A liszthez adjuk a sót, sütőport és porcukrot, átszitáljuk. 
  3. Hozzáadjuk a tojás sárgákat, tejfölt és a vajas-mézes keveréket.
  4. Összegyúrjuk.
  5. A tésztát fóliába csomagoljuk, legalább 1 óra hosszára hűtőbe tesszük. (a tészta nagyon ragacsos, de a hűtés során összeáll, legjobb előző este elkészíteni)
  6. A tésztát elosztjuk 3 felé, mindegyikből hengert gyúrunk és azt 10 részre vágjuk.
  7. Golyókat formálunk, sütőpapíros tepsire téve 180°C-on 12-15 percig sütjük. 
  8. Hagyjunk közöttük elég helyet, mert sütéskor elterülnek.
  9. Nem szabad túl sütni, mert megkeményedik, mikor már a tészta alja és szélei kezdenek barnulni, akkor jó.
  10. A mázhoz gőz fölött felverjük a fehérjét, az átszitált porcukrot, hozzáadunk néhány csepp citromlevet, attól szép fényes lesz a máz.
  11. Két villa segítségével megmártogatjuk a puszedliket a mázban, a sütőpapíros tepsibe visszatéve 100°C -os, légkeveréses sütőben 35-50 perc alatt kiszárítjuk vagy hűvös helyen állni hagyjuk másnapig, míg a máz rászárad.








18 megjegyzés:

  1. Gyönyörűek lettek! Én nem vertem gőz fölött a habot, csak simán és egyszerre a három tepsi pogácsát belezúdítottam. Fakanállal megkavartam óvatosan, majd kiszedegettem. Volt türelmed villával forgatni, ügyes vagy:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen a jó tanácsot, legközelebb már én is bátrabb leszek, nem pepecselek vele ennyit.

      Törlés
  2. Gyönyörűek lettek és a képek egyszerűen fantasztikusak. Igazi romantikus hangulat. Csodás!!!

    VálaszTörlés
  3. Nea, meseszép puszedliket készítettél!! A rózsacsokortól pedig elolvadok - gyönyörű!! Nekem eddig még nem sok karácsonyi hangulatom volt az idén, amit hiányoltam is, mert számomra ez az egyik legszebb ünnep, nagy rajongója vagyok (de biztos a rohanás miatt nem jött meg még a hangulat). Viszont a fotóid láttán kezdtem átszellemülni... Nagyon tetszik!!
    Szép hétvégét kívánok Neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából még én is csak most kezdek ráhangolódni az ünnepi ízekre, illatokra, fényekre. Szerintem hamarosan megérkezik ez nálad is, én már látom a fotóidon. Köszönöm szépen, hogy benéztél hozzám.

      Törlés
  4. Imádom a puszedlit,főleg az ilyen mázzal bevontakat. A képeid megint csodásak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Számomra is nagy kedvenc. Apró kis hógolyókra emlékeztet, fűszeres ízével pedig valóban méltó finomsága az ünnepi asztalnak.

      Törlés
  5. Csodaszépek, és gyönyörűen tálaltad! :) Már a máz nélkül is annyira guszták, a cukormáz és a díszítés pedig igazán ünnepivé varázsolja őket! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Máz nélkül is megkóstoltam, anélkül is nagyon finom volt, de az ünnepi feelinget valóban a kis hókupacokra emlékeztető máz adja meg ennek a sütinek.

      Törlés
  6. Szia 🙂
    Gyönyörű lett ez a sok kis puszedli 😍
    Megszeretném kérdezni, h kemény habbá kell-e verni a mázt, vagy folyosabb állagúra?
    Köszönöm, Kata voltam 🙂

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kata!
      Keményebbre kell verni, mert a hígabb állagú lefolyik róla, de túl keményre sem szabad, mert akkor meg nem lehet szépen bevonni a puszedlit, vastag lesz rajta a máz.

      Törlés

KÖSZÖNÖM A LÁTOGATÁST!
A hozzászólás linket, hirdetést, reklámot nem tartalmazhat!