2019. augusztus 20., kedd

Arán Bakery csodás kenyerei




Ma nemzeti ünnep van, az államalapításra emlékezünk és az államalapító Szent István király szentté avatását ünnepeljük fesztiválok, ünnepi programok és a fővárosban az esti Duna-parti tüzijáték keretében.

Ma ünnepeljük azonban az aratás végét is és az ehhez kapcsolódó Új Kenyér vallásos ünnepét.
Az első magyarországi kenyérünnepi mulatságot Szegeden rendezték meg 1937-ben.

A kenyér az ember legalapvetőbb élelmiszere, bár különböző formákban, de a világ minden részén készítik és fogyasztják. A kenyér és a só, a termékenység, a bőség és az élet örökkévalóságának szimbólumai.

Mivel ma van a kenyér ünnepe, így egy kenyeres posztot osztok most meg veletek.

Sokszor gondolok a gyerekkoromra, amikor még a nagymamám saját otthoni kemencében sütötte a 12 fős család számára a kenyereket, hetente egyszer, a helyi malomban őrölt lisztből. Felszeletelés előtt mindig megszentelte ...   
Sajnos nekem sem időm, sem tehetségem a kenyérsütéshez, pedig nagyon szeretem a jó kenyereket.
Szerencsére ma már nagyon sok helyen árulnak kézműves termékeket és én rendszeresen igyekszem felkutatni a lelőhelyeket.

Így jutottam el nemrégiben az Arán Bakery picinyke kis boltjába, ahol már belépéskor a polcokon sorakozó ropogós héjú kovászos kenyerek látványa és a friss kenyér illat azonnal rabul ejtett, pedig még a kenyereket akkor meg sem kóstoltam.
Volt szerencsém Attilával, az ír pékség egyik tulajdonosával találkozni, aki nagyon kedvesen meg is kínált - direkt a kedvemért vágta fel - egy sokmagvas termékkel, melynek olyan lenyűgöző íze és állaga volt, azonnal meggyőzött a minőségről.

Egy sima fehér és egy miso-szezámmagos kenyérkével tértem haza. A kenyerek - mint a képeken is láthatjátok - kívül ropogós héjúak, belül puhák és még napok múlva is szinte frissen fogyaszthatók.
Nagyon jó ízűek, mi itthon csak csendben majszoltuk és közben nagyokat hümmögtünk, hogy igen, ez "A KENYÉR". Ez a mennyország...

A kenyereken kívül még leveles tésztából készült termékek, mint az ellenálhatatlan, mandulával meghintett, édes-krémes és sajtos-sonkás croissant-ok valamint a varázslatos törökmogyorós pralinéval töltött croffin is megtalálható. Ez utóbbit sajnos nem tudtam lefényképezni nektek, mert még hazafelé jövet óriási késztetést éreztem a megkóstolásához. Nem véletlen, hogy az egyik legnépszerűbb süti.   

A pékségben még friss kávéval és hideg dzsúzokkal várják a betérőket, de szendvicseket is lehet kapni.

Aki pedig kedvet kapott a sütögetéshez, az itt beszerezheti a kiskereskedelemi forgalomban egyébként nem kapható Garat-malom lisztjeit is.

A pékségről bővebben ITT olvashattok és találtok még további kedvcsináló fotókat is.

Arán Bakery címe: 1077. Bp. Wesselényi u.23.
Nyitva: hétfőtől - péntekig: 8.00-18.00 óráig

Aki Budapesten lakik vagy épp a Blaha Lujza tér környékén jár, az feltétlen nézzen be a pékségbe, nem fog csalódni, az állandó termékek mellett vannak napi kínálatok is.
Kedves kiszolgálás, minőségi termékek, megfizethető áron.

(A cikk nem szponzorált tartalom.)


És akkor beszéljenek magukért a képek:


miso-szezámos kívülről



a sima fehér, itt még egészben


... és belűlről is


balra a miso-szezámos, jobbra a fehér kenyér bélzete


fogyasztára készen, mindkét fajtából








2 megjegyzés:

  1. Tényleg csodás, gusztusos kenyerek, meg is jött az étvágyam hozzá :-) én is szívesen elmajszolnék belőle egy szeletet! Mert nincs is jobb egy friss, langyos, ropogós kenyérnél :-)
    Otthon én sem sütök, mert a gázsütőben nem lesz jó....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is, az igazán jó kenyerek kemencében sülnek, és nincs is annak párja. Nagyon sokan áttértek az otthoni sütésre, de nekem munka mellett erre nincs sem időm, sem energiám. Ettől függetlenül csodálattal nézem a mások által posztolt szebbnél szebb kenyereket. Talán egyszer, majd ha nyugdíjas leszek ...

      Törlés

KÖSZÖNÖM A LÁTOGATÁST!
A hozzászólás linket, hirdetést, reklámot nem tartalmazhat!