Ma 8 éve, hogy az égi mezőkre távozott CSOKI, a foxi-tacskó keverék kiskutyánk. Szeretnék ma megemlékezni róla, mert egy rendkívüli kutyus volt számunkra.
2005. januárjában, egy rettenetesen hideg téli hajnalon dolgozni indultam. Egyedül ácsorogtam az elhagyatott és sötét buszmegállóban, vártam a buszra. Nagy volt a hó, az ember szinte az orráig nem látott a szitáló hóeséstől és a ködtől. Egyszer csak halk nyöszörgést hallottam, s abban a pillanatban már "valaki" meg is rángatta a kabátom alját. Lenéztem, s egy ici-pici kiskutyát láttam, aki próbálta magára felhívni a figyelmet. Rémült volt és nagyon fázott, gazdát nem láttam a környéken sehol.
A kiskutya próbált átjutni a túloldalra, közben majdnem közlekedési balesetet okozott, dudáltak az autók, csikorogtak a fékek, ettől még rémültebb és zavarodottabb lett. Teljesen kiborultam, hogy mindjárt az orrom előtt fogják elütni szegénykét, mert ezt megismételte még párszor. Közben megérkezett a busz, látta, ahogy felszállok, velem akart jönni. Én voltam az utolsó reménye, hiszem, hogy akkor ő ott kiválasztott engem. Már szólt a csengő, mikor hirtelen leugrottam és az éppen indulni készülő busz kerekei alól szinte az utolsó pillanatban kaptam ki. Betettem a kabátom alá és elindultam vele haza. Gondoltam, most már így is, úgy is elkések, amit a munkahelyemen biztosan nem fognak megköszönni, de jó érzéssel töltött el, hogy legalább megmentettem egy kiskutya életét.
Csoki 10 évet töltött velünk nagy szeretetben és boldogságban. Hihetetlenül energikus, jó házőrző és igaz barát volt, mellette nem igazán lehetett unatkozni. Rendkívüli módon igényelte a törődést, a szeretetet, a rá való figyelést a nap 24 órájában. Perceken belül képes volt mindenkit levenni a lábáról. Élete minden további napján hálás volt azért, hogy családba került. Mindig tudta, hogy ki mikor várható haza, és a hazaérkezőt ajándékkal fogadta. Mindegy volt neki, hogy seprűt, szemétlapátot, locsoló kannát vagy papucsot ajándékozott, a lényeg számára az volt, hogy adjon valamit, amivel a háláját kifejezheti.
Sok szép emlék eszembe jut róla most is, és ennyi idő után sem telik el nap, hogy ne menjek ki a sírhantjához. Még ma is elmosolyodom rajta, amikor eszembe jut, hogy egyik télen felkapta a fél pár csizmámat, kiszaladt vele a kertbe, majd felrakta a legnagyobb hókupac tetejére, hiába könyörögtem neki, hogy hozza vissza, mert dolgoznom kell menni. Vagy amikor a fűtés-szerelő szerszámos ládájából észrevétlenül kihordta a szerszámokat a kertbe, a gyantáját meg egyszerűen megette.
Csak remélni tudom, hogy jó gazdái voltunk, hogy a lehető legszebbé tettük az életét és hogy most is boldogan szaladgál a szivárványhíd másik oldalán.
Ma reggel kuglófot sütöttem. A kuglóf számomra amolyan békebeli sütemény. A régi polgári otthonok konyháit és a múlt századi cukrászdák hangulatát idézi fel bennem, imádom, amikor az illata belengi a lakást. Van itt fenn a blogon egy nagyon finom, jól bevált narancsos kuglóf receptem, amit már évek óta készítek, azt nagyon szeretjük, intenzív narancs íze, gyönyörű nap sárga színe és igazán pihe-puha tésztája van. Nem szeretem a száraz tésztájú, nyögvenyelős kuglófokat, amiket az ember alig bír legyűrni, brrrrr .... Ez a recept is nagyon ígéretesnek tűnt, így kipróbáltam. A joghurttól ennek is nagyon puha, szaftos lett a tésztája, a pirított diódarabok, a citrusok aromái és a roppanós csokoládé pedig tökéletessé tette a végeredményt. Forró, cimettel meghintett tejszínhabos kakaóval valami mennyei volt.
Elkészítési idő: 60 perc
Joghurtos, narancsos minikuglóf
Hozzávalók:
35 dkg liszt
1 cs sütőpor
2 narancs
1 citrom
15 dkg margarin
20 dkg cukor
fél tk őrölt fahéj
3 tojás
2 dl joghurt
5 dkg kandírozott narancshéj
5 dkg mazsola
5 dkg durvára vágott dió
2-3 dkg apróra vágott étcsokoládé
csipet só
Elkészítése:
A narancsok és a citrom héját lereszeljük, a narancsok levét kifacsarjuk.
A margarint kikeverjük a cukorral, hozzáadjuk a lereszelt citrushéjakat, a kifacsart narancslevet, az egész tojásokat, fahéjat, csipet sót.
Robotgéppel összedolgozzuk.
A lisztbe belekeverjük a sütőport, majd a lisztet és a joghurtot felváltva, több részletben a cukros-margarinos masszához keverjük.
Belekeverjük a mazsolát, csokoládét, kandírozott narancsot, diót. (A diót én száraz serpenyőben kicsit megpirítottam)
A kuglóf formát kivajazzuk, kilisztezzük, beleöntjük a masszát, 170°C-on 45-60 percig sütjük.
Nekem elég volt 45 perc, mert mini sütőformában sütöttem, nagyobb formánál tovább tart a sütési idő. Tűpróbát végezzünk!
Még melegen porcukorral meghintjük, narancs szeletekkel kínálhatjuk.
A gyerek (és felnőtt) kori kedvencemet varázsoltam ünnepivé a közelgő Valentin-nap kedvéért.
Ki ne emlékezne a menzás, jó folyós, olykor igencsak csomós tejbegrízre. Bár nekem kimondottan ízlettek benne a csomók, ma már inkább "betét" nélkül készítem. Hígan, fahéjjal és vajjal szeretem. Minden napszakban meg tudnám enni. Ez a rántott változat is nagyon finom, aki már kicsit unja a sima tejbegrízt, próbálja ki. Bármilyen lekvárral, gyümölccsel, csokiöntettel kínálható, de csak sima fahéjas porcukorral megszórva is biztosan ízleni fog. Én most, hogy kicsit ünnepibbé tegyem egy fűszeres meggymártást készítettem mellé. Nagyon szerettük.
A szűzpecsenye egy igen nemes húsrész, a sertés bélszínje. Nagy előnye, hogy sovány, zsírtalan, gyorsan elkészülő húsféle, egyetlen nagy hátránya az ára. Ezért ritkán, inkább csak ünnepekkor szoktam méltó rangjára emelni. Tegnap hűtő ürítést tartottam, már el is felejtkeztem róla, hogy valamikor én ezt oda tettem, így aztán volt meglepetés, hogy mit is találtam a hűtő mélyén. Mivel tél van, túlnyomó részt tartalmasabb, nehezebb ételek kerülnek most terítékre, ennek ellensúlyozása képen készítettem ezt az üde, könnyű, ízekben gazdag ételt, mindösszesen fél óra alatt.
Elkészítési idő: 30 perc
Szűzérmék tejszínes-citromos mártásban
Hozzávalók:
60-80 dkg sertésszűz
1 tyúkhúsleves kocka
2,5 dl főzőtejszín
2,5 dl víz
kevés liszt
csipetnyi cukor
kis darabka vaj
sertéssült fűszerkeverék
1 citrom
só
őrölt bors
majoránna
friss kakukkfű
Elkészítése:
A sertésszűzet lehártyázzuk, kb 3 cm vastag szeletekre vágjuk, kissé lenyomkodjuk őket 1 cm vastagságúra, de nem klopfoljuk ki.
A hús mindkét oldalát meghintjük a fűszerkeverékkel, borsozzuk.
Kevés lisztbe forgatjuk, forró olaj mindkét oldalát színesre sütjük, nem szárítjuk ki.
Felöntjük vízzel, beledobjuk a húsleveskockát, ízlés szerinti frissen facsart citromlevet, majoránnát, csipetnyi cukrot is adunk hozzá, fedő alatt kissé erősebb lángon kb. negyed órát pároljuk, míg a hús megpuhul.
Hozzáadunk egy darabka vajat, felöntjük a tejszínnel, további 5 perc alatt a tejszínes keveréket mártássá sűrítjük.
Frissen vágott kakukkfüvet szórunk bele, a mártás ízét még kevés sóval, borssal, cukorral korrigálhatjuk.
A lepény szó hallatán az édes gyümölcsökkel jócskán megrakott sütiféle jut az eszünkbe. Ez azonban nem egy hagyományos lepény, hanem egy táj-jellegű sütemény, amit Szeged nevéhez kapcsolódik. A receptet a Vidék Íze magazinban találtam. Mindenképpen ki szerettem volna próbálni, kíváncsi voltam tényleg rezeg-e? Egy rendkívül könnyű textúrájú, nem túl édes sütemény, szerintem az is szeretni fogja, aki amúgy nem nagyon rajong az édességekért. Első ránézésre a krémesre hasonlít, de ez csak optikai csalódás, kóstolásra a piskótához tudnám hasonlítani az ízét. Mikor kivettem a sütőből még tényleg rezgett benne a töltelék. Mivel a süti eléggé semleges ízhatású én még áfonya és málnalekvárt kínáltam mellé.
Elkészítési idő: 90 perc
Rezgős szegedi lepény
Hozzávalók:
tészta:
20 dkg liszt
6 dkg vaj
1 tojássárgája
1/2 dl tej
1 dkg élesztő
1 kk cukor
csipet só
töltelék:
12 dkg liszt
6 dkg porcukor
6 tojás
5 dl tejföl
szóráshoz:
porcukor
Elkészítése:
A langyos cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt.
A lisztből, tojássárgájából a puha vajjal, csipet sóval és a felfuttatott élesztővel tésztát gyúrunk, amit egy vajazott, lisztezett 20 x 30 cm-es tepsibe helyezünk.
A tésztát 200°C-os, előmelegített sütőben kb 10 percig sütjük.
A tejfölt összekeverjük a porcukorral, a tojás sárgákkal, a liszttel, majd a keményre felvert tojásfehérjét is óvatosan hozzáforgatjuk.
Rásimítjuk az elősütött tésztára és 140°C-os sütőben további 55-60 percig sütjük.
A süteményt kockára vágva, porcukorral meghintve tálaljuk.
Tegnap eszembe jutott, hogy gyerekkoromban mennyire szerettem a Nagymama lekváros buktáját. Most is érzem az ízét és az illatát, de azóta sem találom ezt az ízemléket sehol. Talán az alapanyagok voltak mások, a friss házi tojás, a helyi malomban őrölt liszt, a finom ikrás zsír, a sűrűre főzött édes, zamatos lekvár adta azt a visszahozhatatlan ízt. Belül foszlósan puha, a teteje kérgesen ropogós volt, még szinte ki sem vette a sütőből, mi gyerekek már kapkodtuk is le a tepsiről. A forró lekvár mindig megégette a nyelvünket, de minket ez akkor cseppet sem érdekelt, már szaladtunk is vele tovább. Mindig utánunk kiáltott: ne egyétek forrón, mert beleül a gyomrotokba! Ez a recept nem az övé, egy régebbi Príma Konyha magazinban találtam. Ott csokoládéval volt készítve, de én most a maradék nutellámat használtam fel tölteléknek. Nem jött vissza ugyanaz az íz, de jó volt nosztalgiázni kicsit. Ha előkerül a Nagymama féltve őrzött receptje, mert meg van valahol, az biztos, akkor újra megpróbálom reprodukálni a legfinomabb buktát, amit valaha is kóstoltam.
Elkészítési idő: 20 perc
Pihentetés: 60 perc
Nutellás bukta
Hozzávalók:
tészta:
25 dkg finomliszt
25 dkg rétesliszt
10 dkg olvasztott margarin
5 ek cukor
1 tojás
3,5 dl tej
2,5 dkg élesztő
1 mk só
1/2 üveg nutella
forgatáshoz:
12 dkg olvasztott margarin
Elkészítése:
A tejet meglangyosítjuk, a felét átöntjük egy pohárba.
Hozzáadjuk a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, 15 perc alatt fölfuttatjuk.
A margarint felolvasztjuk.
A kétféle lisztet tálba öntjük, hozzáadjuk a maradék langyos tejet, cukrot, sót, felfuttatott élesztőt és tojást, elkezdjük dagasztani, közben beledolgozzuk az olvasztott margarint is.
A tészta eleinte nagyon ragacsos, kb 5 perc dagasztás után elválik az edény falától, de továbbra is lágy marad.
A tészta tetejét meghintjük kevés liszttel, letakarva langyos helyen 15 percig kelesztjük.
Ezután a tésztát finoman átgyúrjuk az edényben, ismét lelisztezzük a tetejét és újabb 35 percet kelesztjük.
Erősen belisztezett felületre borítjuk, kb 1 cm vastagságúra és 28 x 42 cm-es téglalap alakúra nyújtjuk, éles késsel 7x7 cm-es négyzetekre szabjuk.
Mindegyik tészta közepére teáskanálnyi nutellát teszünk, feltekerjük, széleit benyomkodjuk.
Felolvasztjuk a 12 dkg margarint, a buktákat egyesével megforgatjuk benne és egy 25x35 cm-es tepsibe rakjuk szorosan egymás mellé őket, a hajtással lefelé.
Talán nincs is olyan háziasszony aki ne ismerné ezt a süteményt. Mondhatnám kötelező darab a sütemények között. Egy egyszerű kevert süti, aminek az elkészítéséhez igazán nagy tudomány nem szükségeltetik, még egy gyerek is el tudja készíteni. Ez egy nagyon régi recept, még kezdő konyhatündér voltam, mikor az egyik kolléganőm leírta nekem. Azóta is gyakran sütöm, amikor gyorsan kell valami, ami elűzi az édesség utáni sóvárgásunkat. Finom még barackkal, cseresznyével, szilvával is, de amikor meggyet szórok rá, akkor elmaradhatatlan a dió a tetejéről, mert nagyon jól harmonizál ízben vele és olyan jó a pirult diót ropogtatni.
Elkészítési idő: 45 perc
Kefíres meggyes
Hozzávalók:
A hozzávalókat a kefír poharában mérjük ki
2 kis poharas kefír (2 x 150 gr)
4 pohár liszt
2 pohár cukor
1 pohár olaj
4 tojás
1 cs vaníliás cukor
1 cs sütőpor
csipet só
1 ek cukrozatlan kakaópor
30-50 dkg meggy
5 dkg dió
Elkészítése:
A tojást habosra keverjük a cukrokkal, majd
hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, csipet sót, kefirt és az olajat.
Egyneművé keverjük a masszát.
A tészta felét kivajazott, kilisztezett
sütőedénybe öntjük, a másik felébe belekeverjük a kakaóport és ráöntjük
a fehér rétegre.
Márványosra összekeverjük.
Tetejére rászórjuk a
kimagozott, lecsepegtetett meggyet és a durvára aprított diót.
Előmelegített 180°C-os sütőben 35-40 perc
alatt készre sütjük. (Tűpróba!)
A hűtőben talált maradékok eltüntetése céljából készült ma ebédre az a tészta-étel. Mikor már csak egy kicsi van ebből is, abból is, na akkor készülnek a "mindent bele" variációk. A rakott tészta azért jó, mert mindent bele lehet tenni, amit otthon találunk, aztán a sütőben szépen összesül, a ropogósra sült aranybarna sajtkéreg alatt pedig ott lapul a mennyei ízkavalkád. Ma a hús kimaradt belőle, mert néha kellenek a húsmentes napok is, de az íze kedvéért egy kis füstölt sonkát tettem bele. Nagyon jó kis ebédünk volt.
Elkészítési idő: 45 perc
Brokkolis, sonkás penne sajtmártással
Hozzávalók:
50 dkg penne tészta
60 dkg brokkoli
3 dl tejszín
15 dkg krémsajt
10 dkg füstölt sonka
1 piros kaliforniai paprika
25 dkg trappista sajt
só
frissen őrölt bors
Elkészítése:
A tésztát enyhén sós vízben megfőzzük, majd egy sütőedénybe öntjük.
Az apróra vágott brokkoli fejeket ress-ropogósra főzzük, leszűrjük, egyenletesen ráborítjuk a tésztára.
A tejszínt és a krémsajtot a tűzön összemelegítjük, sózzuk, borsozzuk.
A felcsíkozott paprikát és a kisebb darabokra tépkedett sonkát elrendezzük a tésztán, leöntjük a tejszínes sajtmártással.
A tetejére ráreszeljük a sajtot, előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütjük.
Ebben az évben még nem született bejegyzés, aminek fő oka, hogy az utóbbi időben igen nagy mértékben megszaporodtak a blogomról történő képlopások, így az időm nagy részét a plagizálókra, az ellopott képeim levetetésére kellett fordítanom. Tudom másoknál is probléma ez, de én elejétől fogva tudatosan fellépek a jogtalan felhasználással szemben. Nem azért, mintha akkora művészi értéket képviselnének a képeim, hisz csak egy egyszerű háziasszony vagyok, aki megpróbálja (több-kevesebb sikerrel) - a legjobb tudása szerint lefotózni a konyhai ténykedéseit. De mi, akik gasztro-blogot írunk, mindnyájan tudjuk, hogy ennek csak a kisebbik része "szórakozás", a nagyobbik fele kőkemény munka, főként, hogy az ételfotózás nem is olyan egyszerű dolog, pláne ha nincs műtermünk, szuper gépünk és nem vagyunk profi fotósok sem. Örökös versenyt futunk az idővel, dacolunk az időjárással, a fényviszonyokkal és nem kevés időt igényel a képek utómunkálata sem. Ezért úgy gondolom, hogy igen etikátlan dolog más fáradtságos munkáját nem tisztelni, semmibe venni, de a babért magunknak learatni. Mostantól - bármennyire is nem szerettem volna - diszkréten, de feliratozni fogom a képeimet. Remélem nem lesz túlságosan zavaró, de reményeim szerint így az energiáim nagy részét a továbbiakban nem kell a képlopások elleni küzdelemre fordítanom.
A rövid kis bevezető után térjünk át a receptre. A farsangi szezon elején vagyunk. Ha farsang, akkor nekem rögtön a karneváli hangulatok és a fánk ellenállhatatlan csábítása jut eszembe. Elsőre egy nagyon egyszerű, de nagyon finom fánkot hoztam, mely szilveszterkor nagyon népszerű a hollandoknál, de nemcsak ekkor, hanem egész télen az utcai standok is árusítják. A tésztájában mazsola, alma, citrom van, ezek könnyű, gyümölcsös ízt adnak az amúgy nem túl édes tésztának. Egyúttal ezzel a recepttel jelentkezem Illéskriszjátékára is, ahol már szép számban gyülekeznek a jobbnál-jobb fánkocskák.
Elkészítési idő: 30 perc
Pihentetés: 60 perc
Oliebollen
Hozzávalók:
kb. 25 darab fánkhoz
40 dkg liszt
4 ek porcukor
2,5 dl tej
2 dkg friss élesztő
2 kicsi tojás
2 ek rum
4 ek mazsola
2 alma
1 citrom reszelt héja
csipet só
sütéshez:
olaj
szóráshoz:
fahéjas porcukor
Elkészítése:
Egy deci tejbe beleteszünk 1 tk cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, felfuttatjuk.
A lisztet átszitáljuk, hozzáadjuk a maradék cukrot és tejet, csipet sót, tojásokat, rumot és a kovászt.
Dolgozzuk jól össze a tésztát.
Hozzákeverjük a mazsolát, a reszelt citromhéjat, a nagyon apróra felkockázott, meghámozott almát.
Lefedjük és meleg helyen duplájára kelesztjük a tésztát.
Mikor a tészta megkelt, gyengéd nyomkodással kiszorítjuk belőle a levegőt.
Az olajat felmelegítjük, de nem túl forróra. (kb 160-180°C)
Két kanál segítségével,- melyet előtte belemártottunk a forró olajba - nem túl nagy gombócokat szaggatunk és mindkét oldalát szép aranybarnára megsütjük, ügyeljünk rá, hogy a közepe is átsüljön.
Papírtörlőre szedjük.
Tálaláskor fahéjas porcukorral meghintjük a tetejét.
Néhány napja még nem gondoltam, hogy az év vége megint egy szomorú eseményt tartogat a számunkra.
Nagyon csöndes és fájó volt a karácsonyunk.
Két hónappal ezelőtt veszítettük el Szávát,a gyönyörű, okos, édes 5 hónapos kiscicánkat, két éve, az év utolsó napján pedig 15 éves Roxy kutyusunktól kellett búcsúznunk.
Most nem cicát vagy kutyust temettünk, hanem LOKI-t, az első és egyetlen patkánykánkat. Ő sem szokványos módon került hozzánk. Nem állatkereskedésben vettük, még csak nem is ajándékba kaptuk. Lokit az udvarunkban találtuk.
Két évvel ezelőtt egy szép őszi délutánon arra lettünk figyelmesek, hogy egy idegen, kis termetű állat szaladgál a kertünkben és láthatóan élelmet keres. Messziről nem tudtuk megállapítani, hogy milyen lényről is van szó, de mire kiértünk a lakásból, hogy jobban szemügyre vegyük, addigra mindig nyoma veszett. Mivel csak ritkán bukkant fel és hamar el is tűnt, így elneveztük őt lochnessi-szörnynek, röviden Loki-nak. Egy idő után már el is felejtkeztünk róla. Van a kertünkben egy szemétégető, ahol a kerti szemetet, leveleket, faágakat, kiszáradt növényeket gyűjtjük, majd tavasszal és ősszel elégetjük.
Elérkezett az idő, hogy eltüzeljük a szemetet és az Apukám kezdte elrendezgetni vasvillával a száraz gallyakat, a megszáradt avart. Már a kezében volt a gyufa, mikor a szeme megakadt a szemétégető egyik sarkában kialakított kis odún, amelynek 5 kijárata volt. Rögtön világossá vált számára, hogy ez csakis a "szörny" otthona lehet, ide menekült a kíváncsi tekintetek és számára ellenséges állatok elől. A tűzgyújtás így elmaradt, de Lokit sajnos csak tavasszal sikerült befognunk. Az egész telet a hideg föld alatti odúban töltötte. Mivel továbbra sem tudtuk, hogy milyen állat és mit eszik, így mindenféle magot, gyümölcsöt, főtt húst hordtunk neki a bejárat elé, sőt még ereszt is csináltunk, hogy ne essen be az odújába a hó. Néha sikerült meglesni, ahogy egy apró fehér kéz kinyúl, megragadja az almakockát majd gyorsan el is tűnik vele az odú mélyén.
Mikor végre tavasszal befogtuk, iszonyú hangon visított szegény, jobban félt ő tőlünk, mint mi a "rettenetes" szörnytől. Még aznap az internet segítségével beazonosítottuk: Loki egy nemesített csuklyás patkány volt. Kicsit csalódott voltam, hogy még csak nem is egy tengeri malac vagy hörcsög, és nem voltam túl boldog a tudattól, hogy mostantól egy patkánnyal kell együtt élnünk. Néhány napig a macskahordozóban lakott, majd vettünk neki egy hatalmas ketrecet, függőágyat, hengert, ahová elbújhat, próbáltuk lakályossá tenni kényszerű, új otthonát. Elolvastam minden patkánnyal foglalkozó weboldalt és fórumot, de mivel rágcsálóink soha sem voltak, még gyerekkoromban sem, így felhívtam egy patkánytenyésztőt és kikérdeztem arról, hogy mit ehet, ihat, kell-e mellé társ, mennyit kell foglalkozni vele, mennyire barátságos és mik az igényei? Minden lényeges információt megtudtam, de Loki nem olyan volt, mint a többiek és ez aztán mindent felülírt.
Loki a fogságba esést követően nem akart enni. Hiába hordtuk neki az addig megszokott kedvenc ételeit, semmihez nem nyúlt. Még éjjel sem, amikor csend volt körülötte. Rohamosan fogyásnak indult és mi azt hittük, hogy hamarosan éhen fog halni. Végül az állatorvosi egyetemen egy specialistánál kötöttünk ki vele, ahol annyit állapítottak meg, hogy Lokit valamilyen súlyos trauma érte, talán elkapta egy állat vagy rosszul bántak előzőleg vele, ezért így tüntet, hogy nem akar enni, mert szervi bajt nem találtak nála. Kapott étvágyjavító injekciót és naponta többször kellett fecskendőből etetnünk egy zselé-szerű anyaggal, ami fedezte a napi vitamin és ásványi anyag szükségletét. Először nem is mertük őt megfogni, csak jó vastag kesztyűben, féltünk, hogy harapni fog, de ő sosem akart harapni, viszont minden etetésnél egész kis testében reszketett, iszonyatosan félt és halálra volt rémülve. Tovább kísérleteztünk azzal, hogy milyen ételeket adjuk neki, amit szeret és elfogad. Így lettek később a kedvencei: a görögdinnye, a főtt kukorica, a banán, az uborka és a főtt tojás. Szép lassan elkezdett enni, de még mindig nem akart barátkozni velünk.
Ha meglátott minket rögtön elbújt, alig-alig jött elő a fészkéből és állandóan a szökésen törte a fejét. Mindent meg, - és elrágott, szinte minden percben kétségbeesetten kereste a lehetőséget a szabadulásra, sokszor órákon át fogta a rácsokat, kapaszkodott belé és esdeklően nézett ránk, rettenetesen vágyott a szabadság után. A szívem szakadt meg ilyenkor, de nem engedhettük szabadon. Gondoltuk hozunk mellé egy társat, hogy ne legyen annyira magányos, de a tenyésztő azt mondta, hogy már nem szoknának össze, s ha nem akarunk szaporulatot, akkor csak fiút tehetnénk mellé, az meg talán bántaná is.
Így társ nélkül maradt és mi sem sokat zargattuk a magányában, mert nem akartunk újabb traumát okozni neki a jelenlétünkkel. Aztán eltelt néhány hét, kezdett barátkozni. Talán ösztönösen megérezte, hogy nem akarjuk bántani. Ha meghallotta a hangunkat, eleinte csak a fejét dugta ki az odújából, később már odajött a rácshoz is. Aztán már nem reszketett, ha kivettük, de nem akart szaladgálni, rögtön búvóhelyet keresett, a ketrecén kívül nem érezte magát sehol biztonságban. Ha jobb idő volt mindig kivittük a kertbe, szerette hallgatni a madarak csiripelését, a függőágyából nézni a tájat. Sokszor úgy aludt, mint egy kisgyerek, még horkolt is.
Idővel egyre szelídebb, kíváncsibb lett és mi is egyre többet foglalkoztunk vele, szép lassan kézhez szokott. A félelmei végleg eltűntek, szívesen ücsörgött az ölünkben vagy mászott a vállunkra. Imádtam hallgatni a kis motyorgásait, azt ugyan nem értettem, miről akar velem diskurálni, de a "beszédéből" kitűnt, hogy nagyon elégedett. Egyre többször kópéskodott, incselkedett velünk, jól megbokszolt apró lábaival vagy finoman megkóstolgatott egy kicsit, még Boldizsárral, a cicánkkal is jó barátságba került. Állandóan keresték egymás társaságát, persze csak rácson keresztül engedtük őket barátkozni. Az evészete továbbra is nagyon hullámzó volt. Hol lefogyott, hol a duplájára hízlalta fel magát. Idén ősz óta megint gyakran kellett orvoshoz vinni emiatt, meg azért is mert tüdőgyulladást kapott. Láthatóan nehezebben vette a levegőt, de továbbra is jó kedélyű és nagyon barátságos volt.
A kórházban az orvosok és az ápolók kedvence volt. Mindig türelmesen hagyta magát megvizsgálni, eszébe se jutott, hogy bárkit is megharapjon vagy szökni próbáljon. Vizsgálat után magától visszamászott a hordozójába, ránk nézett olyan tekintettel, mintha csak azt akarta volna mondani: gazdi, akkor most már menjünk haza.
A tüdőgyulladása nem akart javulni, szteroid hatására sem. Ekkor merült fel a gyanú, hogy szívbeteg. A kezelőorvosa megmondta hogy már nem tud érte tenni semmit. Azért nem tud enni, mert a szívbetegség megterheli a szervezetét, ami kihat a légzésére és azért nem nyeli le az ételt, mert nehézséget okoz neki a visszaáramló levegő miatt. Újra mesterségesen kezdtük táplálni, reménykedtünk, hogy újra összeszedi magát. A kedvenc ételeiből kevesebbet, de azért még eszegetett. Ennek ellenére egyre fogyott, és láttam, ahogy a kis csillogó fekete szemeiből napról napra eltűnik a fény, az élet fénye... Egyre többet bújt hozzánk és a simogatás, törődés láthatóan jól esett neki és mindig megnyugodott tőle. Tudtuk, hogy elérkezett az ideje, hiszen az ilyen kis állatok nem élnek sokáig, megbeszéltük, hogy mikor a következő kontrollra kell vinni, elaltatjuk.
Karácsony első napján, már nem fogadott el élelmet. Szinte egész nap a karjaimban pihent, szorosan hozzám bújva. Éreztem a kicsi szíve utolsó dobbanásait. Búcsúztunk egymástól. Rettenetesen nehéz volt útjára engedni. Aztán az esti órákban egyszer csak el kezdett vérezni. Talán a tüdejében pattanhatott meg egy ér. Az Apukám vitte el... azt mondta, hogy az altató injekció beadása után még visszamászott a kis hordozójába, ahogy szokta és a szemei azt mondták megint: gazdi most már menjünk haza...
Itthon van. Örökre.
Tudom, hogy Lokit azért kaptuk, hogy megtapasztaljuk, mennyire tud szeretni egy kicsi patkány szív, hogy ne ítélkezzünk azért tévesen felette, mert ő patkánynak született.
Megint bebizonyosodott számomra, amit már eddig is tudtam, hogy minden állat egyetlen célja az, hogy letétbe helyezze nálunk a szívét. Semmi mást nem akar, mint hogy szeressük és részesei legyünk az életének. Loki ehhez hatalmas utat tett meg és én örökké szeretni fogom őt.
Ilyen nagyon szeretem a gazdit ...
Az első napokban ebben a műanyag vázában szeretett lenni
megrágom, lebontom, tönkreteszem ...
A szabadság utáni mérhetetlen vágy ...
Hogy lehetne megszökni?
A ketrecére terített takaróból "kirágta" Magyarország térképét
Nyári strandolás
Elég rossz a felvétel, de meg akartam mutatni, hogy mennyire szeretetreméltó, kedves kis lény
A finisben tartok a karácsonyi aprósütik elkészítésében. Már csak egy-két féle van, amit mindenképpen szeretnék az idén is a sütis tálra rakni. Az elkövetkezendő napokban most már inkább az "utolsó simítások"-ra koncentrálok. Hosszú évek óta ez az első olyan karácsonyom, hogy mindent időben meg tudtam tervezni, szervezni és kivitelezni. Persze könnyű nekem, mert most nem dolgozom, de az utóbbi 10 évben nem volt rá példa, hogy ne hulla fáradtan, állandó idő hiánnyal küszködve, szinte az utolsó pillanatokban hangolódjak rá az év legszebb ünnepére. Ma ezt az alkalomhoz illő, ropogós kekszet sütöttem, a fanyar ízvilágával azt hiszem a család kedvence lesz.
Elkészítési idő: 50 perc
Pihentetés: 60 perc
Áfonyás kekszek
Hozzávalók:
22,5 dkg liszt
7,5 dkg porcukor
15 dkg vaj
1 vaníliás cukor
1 tojás
10 dkg aszalt vörös áfonya
Elkészítése:
Átszitáljuk a lisztet a porcukorral.
Hozzáadjuk a vaníliás cukrot, vajat, tojást és az áfonyát.
Az egészet összedolgozzuk.
A tésztából 4 -5 cm átmérőjű hengert formálunk, alufóliába csomagoljuk és 1 óra hosszára a hűtőbe tesszük.
Nálunk nem múlhat el karácsony hagyományos ételek és finom likőrök nélkül. Minden évben készítektojáslikőrt, de idén szerettem volna még egy másik fajtát, nevezetesen a csokilikőrt is kipróbálni. TeaRoom-nál meg is leltem a tökéletes receptet hozzá. Azért tetszett meg, mert nincs benne tojás. Az ugyanis van elég a tojáslikőrben. Nem akartam, hogy a végén még tojás mérgezést kapjunk. Krémesen lágy csupa csoki íz, pont olyan, amilyennek lennie illik egy likőrnek. Pillanatok alatt elkészül és szerintem ugyanennyi idő alatt el is fogyna, ha nem tartanám hét lakat alatt. De ott tartom. Próbáljátok ki, karácsonyig még nálatok is elkészül, garantáltan emeli az ünnep és a vendégek hangulatát, gasztro-ajándéknak is nagyon találó.
Elkészítési idő: 15 perc
Csokilikőr
Hozzávalók:
fél literhez
2 dl folyékony habtejszín
4 ek keserű kakaópor
15 dkg cukor
10 dkg 70-80%-os jó minőségű étcsokoládé
2,5 dl rum
Elkészítése:
A tejszínt elkeverjük a kakaóporral, cukorral és az étcsokival együtt óvatosan, kis lángon felolvasztjuk.
Ha minden egyneműen feloldódott, akkor langyosra hűtjük, hozzáadjuk a rumot.
Finom szűrőn át üvegbe töltjük, fogyasztásig a hűtőben tároljuk.
Ha időközben nagyon besűrűsödne, rummal vagy tejszínnel hígíthatjuk.
Remélem már izgatottan várjátok a blogszülinapi játék sorsolásának végeredményét.
20-an játszottatok velem. Köszönöm a karácsonyi menüsorokat és étel ajánlatokat. Titokban egy kis felmérést végeztem, hogy a hagyományos vagy a "modernebb" ételek vannak-e terítéken az ünnepen. Egyértelműen a hagyományos győzött. Szívem szerint mindenkit megajándékoztam volna, mert ilyenkor karácsonykor különösen felerősödik bennünk az érzés, hogy milyen jó is adni, másoknak örömet szerezni. Mivel azonban csak 3 ajándékot tudok sorsolni, ki kellett húznom a három nevet.
A szerencséseknek szívből gratulálok! Kérem őket, vegyék fel velem a kapcsolatot, hogy a nyereményt mielőbb postázni tudjam. A többieknek köszönöm szépen, hogy játszottak velem, remélem játszunk még együtt máskor is.
Mindenkinek örömteli, kellemes készülődést és jó sütögetést kívánok az ünnepekre!
