2020. július 28., kedd

Bruschetta variációk



Az elmúlt napokban olaszos ízvilágú ételeket készítettem és most is folytatom a sort. A hőségben csak könnyed, vitamindús fogásokat kívánunk, a nehezebb, fajsúlyosabb ételek jól fognak esni majd a télen. Egyébként is nagyon kedvelem az olasz konyhát, hihetetlen, hogy néhány, de minőségi alapanyagból mit ki tudnak hozni. Többször készítettem már idén is bruschettát, de eddig még nem került fel a blogra, így pótolván a hiányt mindjárt hoztam a klasszikus mellett még 3 féle izgalmas változatot. Én a bruschettához szívesebben használok koktél vagy cseresznye paradicsomot, mert ezek édesebbek, lédúsak, zamatosak, ami fontos ennél az ételnél. Mindegyik alapja a sütőben megpirított, előtte fokhagymával bedörzsölt és kevés olívaolajjal meglocsolt ciabatta. Használhatunk bagettet vagy valamilyen rusztikus kenyeret is hozzá. Ha szép aranyszínűre sült (200°C, kb 10-12 perc) hagyjuk 5 percig hűlni, mégegyszer átdörzsölhetjük a fokhagymával és jöhet rá a rakomány, aminek csak a képzeletünk szab határt. Isteni, ahogy a ropogós pirítós magába szívja az aromákat, ízeket, a sok szín és illat pedig rögtön rabul ejti az érzékszerveinket. Nyári időszakban egyszerűen vétek kihagyni ezt a nagy olasz klasszikust. Ha van épp otthon egy üveg chianti, azt még érdemes kibontani hozzá.   

Klasszikus

Hozzávalók:

  • 3-4 paradicsom vagy 25 dkg koktélparadicsom
  • 2 g fokhagyma
  • 1 ek balzsamecet
  • 1 ek olívaolaj
  • bors
  • néhány levél friss bazsalikom

Elkészítése:

  1. A paradicsomot felkockázzuk, koktél paradicsom esetén felezzük, negyedeljük.
  2. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, balzsamecetet, olívaolajat, sózzuk, borsozzuk.
  3. Néhány percig állni hagyjuk, míg a paradicsom levet enged.
  4. A pirítósra teszünk néhány evőkanállal a paradicsom levéből, majd ráhalmozzuk a paradicsomot.
  5. Kevés olívaolajjal meglocsoljuk, apróra vágott bazsalikomlevéllel meghintve kínáljuk.


Caprese

Hozzávalók:

  • 3-4 érett, édes paradicsom
  • 2 cs mozzarella
  • frissen őrölt bors
  • friss bazsalikomlevél
  • balzsamecet krém

Elkészítése:

  1. A ciabattát bedörzsöljük fokhagymával, meglocsoljuk kevés olívaolajjal, sütőbe tesszük.
  2. Mikor kicsit már megpirult, rárakjuk a felszeletelt mozzarellát, olvadásig visszatoljuk a sütőbe.
  3. Az olvadt sajtra rárakjuk a paradicsomkarikákat, sózzuk, borsozzuk, balzsamecet krémmel meglocsoljuk, bazsalikomlevéllel meghintve kínáljuk. 



Fetás-olajbogyós

Hozzávalók:

  • 2-3 érett, édes paradicsom vagy 10 dkg koktélparadicsom
  • 10-10 dkg zöld és fekete magozott olajbogyó
  • 1/2 fej lilahagyma
  • 2 ek olajban eltett aszalt paradicsom
  • 5 dkg feta

Elkészítése:

  1. Az aszalt paradicsomot kevés saját olajával késes robotgépben pépesítjük.
  2. Az olajbogyókat félbe vagy karikákra vágjuk.
  3. Lilahagymát felszeleteljük. 
  4. A paradicsomot felkockázzuk, koktél paradicsom esetén felezzük, negyedeljük.
  5. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, balzsamecetet, olívaolajat, sózzuk, borsozzuk.
  6. Néhány percig állni hagyjuk, míg a paradicsom levet enged.
  7. A pirítóst megkenjük az aszalt paradicsommal, ráhalmozzuk az olajbogyót és a fűszeres paradicsomot, rámorzsoljuk a fetát, megszórjuk lilahagymával.


Krémsajtos-pesztós

Hozzávalók:

  • 8 koktélparadicsom
  • 4 ek tejszínes krémsajt
  • 3 ek bazsalikom pesztó
  • 2 tk olívaolaj
  • 2 ek napraforgómag
  • friss bazsalikomlevél

Elkészítése:

  1. A napraforgómagot száraz serpenyőben megpirítjuk, kihűtjük.
  2. A paradicsomot félbevágjuk, kevés olívaolajon puhulásig sütjük.
  3. A pirítóst megkenjük krémsajttal, a krémsajtra rákenjük a pesztót, ráhalmozunk néhány szem sült paradicsomot, meghintjük pirított napraforgómaggal és friss bazsalikomlevéllel. 


2020. július 25., szombat

Serpenyős káposztás lepény












Maradék kis fej káposzta felhasználására jött az ötlet. Lapcsánkát sokszor készítettem már krumpliból vagy cukkiniből és répából, gondoltam, hogy akkor talán káposztával is működni fog. Most azonban nem kis lapcsánkákat sütöttem, hanem egy serpenyőbe öntöttem az egész masszát és finom, kívül ropogós, belül puha lepényt készítettem. Mivel vastagabb tésztáról van szó, kicsit több sütési időt igényel, hogy jól át tudjon sülni, puhulni, de közben lehet mást is csinálni. A végén a tetejére egy kis sajtot olvasztottam, nyári zöldségekkel kínáltam, de egy kis fokhagymás-tejfölös mártogatóst is készíthetünk még hozzá. Kiadós, egyserpenyős étel, alig néhány hozzávaló felhasználásával.

Serpenyős káposztás lepény

Hozzávalók:

  • 50 dkg fejes káposzta
  • 1 vöröshagyma vagy néhány szál újhagyma
  • 8 dkg liszt
  • 3 tojás
  • bors

tetejére:
  • reszelt sajt
sütéshez:
  • kevés olaj
díszítéshez:
  • paradicsom
  • paprika

Elkészítése:

  1. A káposzta torzsáját kivágjuk, vékony laskákra aprítjuk vagy legyaluljuk.
  2. A vöröshagymár félkarikákra vágjuk.
  3. A tojásokat enyhén felverjük, sózzuk, borsozzuk.
  4. A káposztához hozzáforgatjuk a hagymát, sózzuk, borsozzuk, ráöntjük a tojást és a lisztet, alaposan összeforgatjuk.
  5. Teflonserpenyőben kevés olajat hevítünk, egyenletesen belesimítjuk a masszát, kis-közepes lángon, lefedve kb 20-25 percig sütjük, míg szép pirosra sül az alja. 
  6. Egy tányért ráteszünk a serpenyőre, ráfordítjuk a lepényt, visszacsúsztatjuk a serpenyőbe és lefedve a másik oldalát is ropogósra sütjük még kb. 10-15 perc alatt.
  7. Néhány perccel a sütés befejezése előtt megszórjuk a tetejét reszelt sajttal, lefedve megvárjuk, míg kicsit megolvad.  

TIPP:

Ne süssük nagy lángon a lepényt, mert a külseje hamar megég, belül pedig nyers és sületlen marad.

Megsüthetjük úgy is, mint a lapcsánkát, kis halmokat tegyünk a serpenyőbe, lapítsuk el, majd néhány perc alatt süssük ropogósra mindkét oldalát. 




2020. július 19., vasárnap

Ribizli curd















Mindenki ismeri az angolok selymesen bársonyos citromkrémjét, a lemon curdot, amit ők általában forró pirítósra kenve fogyasztanak reggelire. Én is nagyon szeretem, minden télen, mikor megjelenik a meyer citrom szoktam néhány kisebb üveggel készíteni. Gyönyörű nap sárga színével a meleg évszakokat juttatja eszembe és a citrusos ízvilága nagyon jól illik szinte mindenhez: édességhez, pohárkrémhez, palacsintához. A napokban találtam rá Stahl Judit receptjére, a ribizli curd-re. Mivel Judit receptjeiben még sohasem csalódtam, tudtam, hogy hamarosan el fogom készíteni. Olyan csodás színe, íze, illata van, hogy legszívesebben rögtön magában elkanalazgatná az ember. Talán még finomabb és különlegesebb is, mint a híres "testvére", a citromkrém. Én most croissanttal kínáltam, de hamarosan hozok egy süti receptet is. 

Ribizli curd

Hozzávalók:
kb 3 dl-hez


  • 25 dkg ribizli (leszárazva, tisztán mérve)
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg cukor
  • 1/2 vaníliarúd kikapart magjai
  • 4 tojás
  • 2 tojássárgája

Elkészítése:

  1. A ribizlit botmixerrel pürésítjük, szűrőn átpasszírozzuk, magokat kidobjuk.
  2. A vízgőzhöz egy lábasba kétujjnyi vizet teszünk, felforraljuk, majd levesszük alatta a lángot, hogy csak gyöngyözzön a víz.
  3. Ráteszünk egy fém keverőtálat, beledobjuk a vajat, ha felolvadt, hozzáadjuk a ribizlipürét, cukrot, vanília kikapart magjait, 1-2 perc keverés után beleöntjük a tojásokat és kézi habverővel állandóan kevergetjük a krémet.
  4. Kb 5-6 perc után kezd sűrűsödni, ekkor még további 2-3 percig kevergetjük, míg kicsit folyós, pudingszerű állagot kapunk.
  5. A ribizli curdot folpackkal lefedjük úgy, hogy rányomjuk a fóliát, így nem tud megbőrösödni.
  6. Ha kihűlt, zárható üvegbe rakjuk, hűtőbe tesszük, felhasználás előtt 1 éjszakát pihentetjük.




2020. július 12., vasárnap

Tapenade















Az olaszoknak a pizzán és spagettiken kívül is van ám jó néhány finom étele. Ezek egyike a tapenade, melyet előételként fogyasztanak. Aki szereti a kapri,- és olajbogyó pikáns ízét, annak ez a kence is biztosan ízleni fog. Könnyű, egészséges, ízletes összetevőkből áll és kb 5-6 perc munka van vele, azt is elvégzi a robotgép. Vacsorára vagy vendégváráshoz kíváló alapozó, egy pohárka Pinot Noir remekül illik mellé. Hűtőben, lezárva 2-3 napig eláll, ha marad belőle.

Tapenade

Hozzávalók:
kb 2 személyre

  • 20 dkg fekete olajbogyó (magozott)
  • 1 ek kapribogyó
  • 10 dkg olajban eltett szárított paradicsom
  • 2-3 ek a paradicsom olajából
  • 2-3 g fokhagyma
  • 1/2 cs petrezselyem
  • néhány friss bazsalikomlevél
  • frissen őrölt bors
  • 1/2 bio citrom reszelt héja
  • 1 ek citromlé

Elkészítése:

  1. Az összes hozzávalót késes aprítógépbe tesszük, pulzálva a kívánt állag eléréséig pörgetjük a gépet.
  2. A tapenádot sós keksszel, puha bagettel vagy meleg pirítóssal tálaljuk.

TIPP:

Vegyesen, zöld - paprikával töltött - olajbogyóval is készíthetjük.




2020. július 11., szombat

Csirkés fajita












Egy elképesztően finom mexikói étel, igaz be kellett hozzá ebben a hőségben kapcsolnom a sütőt, de cserébe nagyon hamar elkészült és egyetlen tepsi is elég volt, hogy beledobáljam a hozzávalókat. Tele van színekkel és ízekkel, ropogós zöldségekkel, fűszeres, szaftos, omlós csirkével, citrusos ízvilággal. Gyors és könnyű ebéd vagy vacsora, de kerti-partikra is jó választás lehet. 

Hozzávalók:

  • 80 dkg csirkemellfilé
  • fajita fűszerkeverék (házilag is elkészíthetjük, lsd lejjebb) 
  • 2 ek olívaolaj
  • 3 nagyobb kaliforniai paprika (piros, sárga, zöld)
  • 1 lilahagyma

salsa:

  • 20 dkg koktélparadicsom  
  • 1/2 fej lilahagyma
  • 2-3 g fokhagyma
  • 1/2 chilipaprika (vagy ízlés szerint)
  • 1 ek olívaolaj
  • korianderzöld (nálam petrezselyem)
  • bors

guacamole:

  • 2 érett avokádó
  • 1 evőkanálnyi a salsából
  • 1/2 lime leve

valamint:

  • 8 db tortillalap
  • tejföl
  • salátakeverék vagy jégsaláta
  • koriander (nálam petrezselyem)


Elkészítése:

  1. A sütőt előmelegítjük 200°C-ra.
  2. A csirkehúst felcsíkozzuk, megszórjuk a fajita fűszerkeverékkel, kevés olívaolajjal összekeverjük, kicsit félretessszük pácolódni. (ha van időnk, néhány órát is állhat.)
  3. A kaliforniai paprikákat kicsumázzuk, felcsíkozzuk.
  4. A lilahagymát megpucoljuk, félkarikákra vágjuk.
  5. A zöldségeket beleszórjuk a tepsibe, sózzuk, borsozzuk, kevés olívaolajjal jól átkeverjük. 
  6. Hozzáadjuk a húst is, a forró sütőbe tolva kb 20-30 perc alatt megsütjük, néha átkevergetjük.
  7. Közben elkészítjük a salsát: késes aprítóba dobjuk a hozzávalókat, kicsit darabosra hagyva lezúzzuk.
  8. A guacamoléhoz félbevágjuk az avokádót, magját kiszedjük, húsát egy tálkába tesszük. 
  9. Hozzáadunk egy evőkanálnyi salsát, sózzuk, lime levével meglocsoljuk, villával darabosra összetörjük. 
  10. A tortillalapokat száraz serpenyőben átmelegtíjük, gazdagon megkenjük a guacamoléval, ráhalmozzuk a zöldséges csirkét, rátesszük a salsát, salátát, tejfölt, meghintjük felaprított korianderrel és meglocsoljuk a lime levével.

TIPP:

Fajita fűszerkeverék házilag:  

1 tk pirospaprika + 1/4 -1/2 tk cayenne paprika + 1 tk őrölt római kömény + 1 tk őrölt oregánó + 1/2 tk fokhagymapor + 1/4 tk őrölt feketebors + 1/2 tk só



2020. július 5., vasárnap

Panzanella















Az egyik legkiválóbb nyári étel az olaszok toszkán kenyérsalátája. Csak néhány egyszerű, de minőségi alapanyagot igényel, édes, lédús paradicsomot, rusztikus ropogós kenyeret, illatos bazsalikomot, olívaolajat. Tökéletes saláta a perzselő, forró hónapokra. Érdemes ilyenkor elkészíteni, mert most van szezonja az ízben gazdag, élénk színű, különböző méretű és fajtájú paradicsomoknak, amiket én mindig a piacon, hazai termelőktől vásárolok, az áruházakban kaphatók hiába tűnnek érettnek, gyakran ízetlenek, abból nem lesz jó ez a saláta. Olasz szokás szerint a kenyeret előzetesen ecetes vízben megáztatják, úgy keverik a paradicsomhoz, de nekem ez a verzió nem igazán tetszett, mert ki szeretne elázott, savanykás ízű kenyérre ráharapni a salátájában? Ezért én a sütőben ropogósra pirítottam a ciabatta-krutonokat. A szikkadt kenyér jobban fel tudja szívni a leveket úgy, hogy közben nem ázik totyakossá. Ezt a salátát gyakran készítik halas változatban is, de nálam krémes mozzarella került bele, melynek semleges íze nagyon jól passzol a paradicsomhoz. Grillezett húsok mellé vagy magában is fogyaszthatjuk. 

Panzanella

Hozzávalók:

  • 20 dkg enyhén szikkadt ciabatta (vagy más rusztikus kenyérféle, bagett) 
  • 50 dkg paradicsom (lehet különböző fajtájú, színű, koktél is)
  • 1 kisebb lilahagyma
  • 1 marék fekete magozott olajbogyó
  • 1 ek kapribogyó
  • 1 cs mozzarellagolyó
  • bors
  • olívaolaj

Vinaigrett mártás:

  • 2 ek fehér,- vagy vörösborecet
  • 2 g zúzott fokhagyma
  • 1 dl olívaolaj
  • bors

Elkészítése:

  1. A ciabattát nagyobb kockákra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, kevés olívaolajjal meglocsoljuk.
  2. Sütőpapíros tepsire téve, 200°C-os sütőben kb 15 perc alatt aranybarnára sütjük.
  3. A lilahagymát félkarikára vágjuk.
  4. Kapribogyót, olajbogyót, mozzarellát lecsepegtetjük.
  5. A paradicsomokat felnegyedeljük, - a koktélt csak félbe vágjuk - sózzuk, összekeverjük a hagymával, kapri,- és olajbogyóval, a kihűlt kenyérkockával, meglocsoljuk a vinegrettel, óvatosan átforgatjuk.
  6. Kb 30 percet pihentetjük, hogy a kenyér magába tudja szívni a paradicsomok levét és az ízeket. 
  7. Sokáig nem kell állni hagyni, mert a kenyér nagyon elázik és nem lesz annyira ropogós.
  8. Tálalás előtt rátesszük a mozzarella golyócskákat és a bazsalikom levélkéket.