2020. szeptember 27., vasárnap

Őszi zöldségleves














Hűvös időjárás mellé forró leves dukál. Legalábbis így gondoltam ma reggel, mikor kinyitottam az ajtót és a jeges fuvallat az arcomba vágott. Néhány napja még a hőségtől szenvedtünk, most pedig tartalmas, lélekmelengető ételekre vágyunk. Egy sűrű, "csupazöldség" levest főztem, ami mindössze félóra alatt elkészült és jólesően kanalazhattam végre első fogásként. Kicsit különlegesebb zöldségfélék is kerültek  bele, mint a szárzeller és a cannellini bab. A szárzellert én sokáig nem kedveltem, de utóbbi időben magában is szoktam eszegetni valamilyen ízes zöldségmártogatóssal. Rá kellett jönnöm, hogy nagyon kellemes aromája van, levesbe téve is. A cannellini pedig az olaszok kedvenc, enyhe ízű babja, főleg Toscánában nagyon népszerű. Ezzel a fogással hivatalosan is megnyitom itt a blogon az őszi levesek szezonját, hiszen jön a sütőtök, karfiol, kelbimbó, brokkoli, amiből szintén remek leveseket lehet majd készíteni.  
  

Őszi zöldségleves


Hozzávalók:


  • 2 sárgarépa
  • 2 szárzeller
  • 15 dkg karfiol
  • 3 közepes burgonya
  • 1 vöröshagyma
  • 2 g fokhagyma
  • 2 cannellini (fehér) bab konzerv (2x400 gr) 
  • 1 l csirkehúsleves (vagy víz + leveskocka)
  • 1 ek kakukkfű
  • 1/2 cs petrezselyem
  • 2-3 ek olívaolaj
  • bors

Elkészítése:


  1. A sárgarépát meghámozzuk, karikákra vágjuk.
  2. A szárzellert felkarikázzuk (ha a külső szárak kicsit fásak lennének, zöldséghámozóval meghámozzuk).
  3. A karfiolt megmossuk, apróbb darabokra zedjük.
  4. A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk.
  5. A babkonzerveket leöblítjük, lecsepegtetjük.
  6. Az olajon megfonnyasztjuk a finomra vágott vöröshagymát, vége felé rádobjuk a zúzott fokhagymát is.
  7. Hozzáadjuk a répát, karfiolt, zellert, kicsit átkevergetjük a hagymás olajon, fedő alatt néhány percig 
  8. pároljuk.
  9. Felöntjük a húslevessel, hozzáadjuk a babot és a burgonyát, sózzuk, borsozzuk.
  10. Addig főzzük, míg a buronya megpuhul.
  11. Apróra vágott petrezselyemmel meghintjük. 




2020. szeptember 20., vasárnap

Lilakáposzta saláta










A lilakáposztáról általában mindenkinek először a párolt verzió jut eszébe. Ez nem az ecetes, köményes változat, hanem egy sokkal izgalmasabb ízvilágú, csupa nyers összetevőből álló saláta. Lassan beköszöntenek a hideg, szeles, borús őszi napok, milyen jól fog esni és mennyire csodásan mutat majd ez a szép színes és ízekben gazdag zöldségkavalkád az asztalon. Nem tocsog kalóriadús öntetben csak frisseséget adó citromlé és kevéske olívaolaj került rá. Barbeque csirkeszárnyakat sütöttem ma, ahhoz készült köretnek. De pl. sült tarja, kacsa- vagy libacomb mellé is nagyszerű kiegészítő lehet ez az alakbarát vitaminbomba. 

Lilakáposzta saláta

Hozzávalók:


  • 1/2 fej (kb 50 dkg) lilakáposzta
  • 1/2-1/2 piros, sárga, zöld kaliforniai paprika
  • 1/2 lilahagyma
  • 1 sárgarépa
  • 2-3 retek
  • 25 dkg kukoricakonzerv
  • 1/2 cs petrezselyem 
  • 1/2 citrom
  • 1 ek olívaolaj
  • só, ízlés szerint

 

Elkészítése:


  1. A káposzta torzsáját kivesszük, vékony laskákra vágjuk.
  2. A paprikákat vékony csíkokra, a hagymát és a retket félkarikákra vágjuk.
  3. A sárgarépát megpucoljuk, nagylyukú reszelőn lereszeljük.
  4. A petrezselymet felaprítjuk.
  5. A kukorica konzervet leszűrjük.
  6. Mindent egy nagy salátás tálban összekeverünk, sózzuk, meglocsoljuk citromlével és olívaolajjal.
  7. Jól átforgatjuk, néhány percet állni hagyjuk, hogy kicsit puhuljanak a zöldségek, majd tálaljuk.  



2020. szeptember 19., szombat

Szilvás mákos kocka











Régen sütöttem már mákos süteményt, itt volt az ideje levenni hát a darált mákot a kamrapolcról. A mákhoz nagyon jól illenek a friss gyümölcsök, de ha éppen nincs, akkor félbe vágva savanykás lekvárral is megkenhetjük a tésztát. Most szilva volt itthon, azzal készítettem, de meggyel is nagyon finom. Egyszerű kevert sütemény az ebéd utáni nassoláshoz vagy délután egy csupor tej mellé. Elronthatatlan, szaftos, illatos.  

Szilvás mákos kocka

Hozzávalók:
kb 20x30 cm-es tepsihez

tészta:

  • 20 dkg liszt
  • 1 cs sütőpor
  • 20 dkg darált mák
  • 1/2 citrom reszelt héja
  • 3 tojás
  • 25 dkg cukor
  • 2,5 dl tej
  • csipet só

tetejére:

  • 15-20 dkg szilva

Elkészítése:

  1. A sütőt 180°C-ra előmelegítjük.
  2. A tojásokat a cukorral és a tej felével jó habosra keverjük.
  3. Hozzáadjuk a sütőporral és csipet sóval elkevert lisztet, mákot, reszelt citromhéjat és a maradék tejet.
  4. A tésztát jól kikeverjük.
  5. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, tetejére félbe vagy negyedbe vágott szilvát szórunk.
  6. Sütőbe tesszük, 5 perc után 160°C-ra mérsékeljük a tüzet, kb 30 perc alatt (tűpróba!) készre sütjük.
  7. Ha kihűlt, kockákra vágva, porcukorral meghintve kínáljuk.



2020. szeptember 18., péntek

Majorannás hús sváb burgonyagombóccal


 











Egy egyszerű zöldséges, szaftos húsételt készítettem a napokban, kicsit különlegesebb körettel, a sváb burgonyagombóccal. Ropogósra sütött húsos szalonna rejtőzik a belsejében, ami nagyon jól illik ehhez a tejfölös ételhez. Nem tartozik a kalóriaszegény ételek sorába, és nagyon laktató is. Egy pohárka nemes bor jól csúszik utána.

Majorannás hús sváb burgonyagombóccal 

Hozzávalók:

  • 50 dkg (4 szelet) sertéstarja
  • 1 szál sárgarépa
  • 1 szál fehérrépa
  • 1 vöröshagyma
  • 2 g fokhagyma
  • 1 babérlevél
  • 1 kk majoránna
  • bors
  • citromlé

habarás:

  • 1 dl tejföl
  • 2 ek liszt

sváb burgonyagombóc:

  • 50 dkg burgonya
  • 10 dkg kockázott bacon
  • 1 kis vöröshagyma
  • 1 tojás
  • liszt, amennyit felvesz a gombóc, kb 15-25 dkg, függ a burgonya fajtájától
  • őrölt bors

Elkészítése:


  1. A hússzeleteket kicsit kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk.
  2. A hagymákat megtisztítjuk, apróra vágjuk.
  3.  A zöldségeket megpucoljuk, apró kockákra vágjuk.
  4. Kevés olajon fehéredésig sütjük a hús mindkét oldalát, kivesszük, félretesszük.
  5. A maradék zsiradékon megfonnyasztjuk a vöröshagymát, fokhagymát, hozzáadjuk a zöldségeket, együtt kissé megpároljuk.
  6. Hozzáadjuk a babérlevelet, majorannát, citromlevet.
  7. Visszatesszük a hússzeleteket és felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi.
  8. Lefedve, kis lángon puhára pároljuk.
  9. Tejfölben elkevert liszttel behabarjuk, jól összeforraljuk.
  10. A burgonyagombóchoz héjában megfőzzük a burgonyát, meghámozzuk, még melegen áttörjük.
  11. Hagyjuk langyosra hűlni.
  12. A bacont zsírjára sütjük, pörcét kiszedjük, a burgonyához keverjük.
  13. A visszamaradt zsiradékon aranysárgára pirítjuk a finomra vágott vöröshagymát, majd ezt is hozzáadjuk a burgonyához.
  14. Hozzáütjük a tojást, sózzuk, borsozzuk, folyamatosan adagoljuk hozzá a lisztet, míg jól formázható masszát kapunk.
  15. A masszából vizes kézzel gombócokat formálunk, forrásban lévő sós vízben addig főzzük, míg feljönnek a víz tetejére. (egy gombócot vágjunk ketté, hogy megfőtt-e rendesen?)
  16.  A gombócokat több részletben főzzük ki, mert a sok gombóc visszahűti a vizet és ragacsossá válik.
  17. A gombócokat leszűrjük, lecsepegtetjük, a majorannás húshoz köretként kínáljuk.




2020. szeptember 6., vasárnap

Habkönnyű őszibarackos mogyorótorta















Ritkán készítek tortát, de mivel már nincsenek olyan nagy melegek ma bekapcsoltam a sütőt. Semmilyen ünnepi alkalom nem volt, csak a hétvégére készült desszertnek. Nagyon finom puha, könnyű tésztája van, ami az olajnak köszönhetően nem száraz, nyögvenyelős, a lepirított mogyorótól pedig illatos, intenzív aromájú. A lágy mascarponéba most nem tejszín, hanem őszibarackból készült gyümölcspép került, amitől igazán ízes lett a krém. Szerintem nagyon jó ízkombináció. Kóstoláskor mindent kiérezni, amit a torta látványában ígér. Tényleg nem nehéz elkészíteni és talán családi kedvenc lesz, ha megsütitek.

Habkönnyű őszibarackos mogyorótorta

Hozzávalók:
20 cm-es tortaformához

mogyorós piskóta:

  • 3 tojás
  • 12,5 dkg cukor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 7,5 dkg liszt
  • 5 dkg darált mogyoró (előtte szárazon megpirítva)
  • 3,5 ek (3 ml) olaj
  • 1 mk sütőpor
  • 1 csipet só

krém:

  • 50 dkg mascarpone
  • 10 dkg porcukor
  • 1 cs bourbon vaníliás cukor
  • 1/2 kezeletlen citrom leve és reszelt héja
  • 50 dkg őszibarackbefőtt
  • 6 lapzselatin 

tetejére:

  • 2 fél őszibarack, ha konzervet használunk vagy 1-2 friss őszibarack szezonjában.
  • citromfű vagy mentalevél

Elkészítése:

  1. Először elkészítjük a piskótát.
  2. A sütőt előmelegítjük 180°C-ra
  3. A liszthez hozzákeverjük a sütőport és a csipet sót.
  4. A tojásokat szétválasztjuk.
  5. A fehérjét robotgéppel elkezdjük felverni, mikor félig felverődött több részletben hozzáadjuk a cukrokat és keményedésig tovább verjük.
  6. Továbbra se állítjuk le a robotgépet, hanem folyamatos keverés mellett egyesével hozzáadjuk a tojássárgákat.
  7. Kanalanként hozzáadjuk az olajat, majd a sütőporos lisztet és a darált mogyorót is.
  8. Jól összedolgozzuk.
  9. A masszát sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük. (csak alulra kell sütőpapírt tenni)
  10. A sütőajtó nyitogatása nélkül (!) kb 30-35 perc alatt megsütjük a piskótát (tűpróba!).
  11. A krémhez az őszibarackot lecsepegtetjük, - 2 db-ot félreteszünk a díszítéshez - pépesítjük.
  12. A lapzselatint 5 percre hideg vízbe áztatjuk, kifacsarjuk, áttesszük egy edénybe, 3-4 ek vizet adunk hozzá, felmelegítjük - de nem forraljuk! - kevergetve megvárjuk, míg a zselatin felolvad.
  13. A mascarponét habosra keverjük a porcukorral, citromlével, reszelt citromhéjjal.
  14. Hozzáadjuk az őszibarackpürét és a zselatint, simára keverjük.
  15. A kihűlt piskótát keresztben kettévágjuk, az alsó lapot visszatesszük a tortakarikába, rásimítjuk a krém felét, befedjük a másik tortalappal, rákenjük a maradék krémet.
  16. Egy éjszakára hűtőbe tesszük.
  17. Közvetlen tálalás előtt feldíszítjük a félretett, felszeletelt őszibarackkal.
  18. Néhány citromfűvel vagy mentalevéllel díszíthetjük.